Közel tízezer magyar turista Máltán

Máltáról szóló sorozatunk lezárásaként most összefoglaljuk a mediterrán szigetország turizmusának alakulását az ez évi adatok tükrében. A statisztikákból kiderül, hogy a magyar turisták száma növekedett az idén Máltán, és reméljük, hogy cikksorozatunk is hozzájárult a szigetország magyarországi népszerűsítéséhez.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A máltai Nemzeti Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2004 júliusában a repülőgéppel Máltáról hazainduló turisták száma elérte a 130 202-t, ami 4164-gyel, vagyis 3,3%-kal több, mint egy évvel azelőtt. Hajóval 4164 turista indult, így az összes kiutazó július hónapban 134 366 fő volt.

Németországba 4157-tel többen indultak repülőgéppel, mint egy évvel korábban. Belgiumba, Svédországba, Dániába, Norvégiába, Oroszországba és az USA-ba is többen utaztak. Az olasz turisták aránya 8,3% volt, számuk azonban 9,5%-kal csökkent az egy évvel ezelőttihez képest. A turisták számát illetően visszaesést lehetett tapasztalni az osztrák, holland, brit és líbiai piacokon.

A vizsgált időszakban a Máltára érkező külföldiek 81,8%-a turista volt, míg 4,2%-uk üzleti céllal utazott az országba. A tavalyi évhez hasonlítva ez visszaesést jelent az üzleti utazók számát tekintve, amikor az üzleti célú látogatók aránya még 5,5% volt a külföldi belépők között.

Forgalom január és július között

Az év első hét hónapja során a repülőgéppel távozó turisták száma 0,9%-kal nőtt a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, és elérte a 601 612-t. Tavaly ugyanezen időszakban 596 181 külföldi látogatót regisztráltak. Az olasz beutazás továbbra is jelentősnek mondható, mivel az összes turista 7,4%-a a vizsgált időszakban ebből az országból származott. Az egy évvel korábbi adatokkal összevetve több mint kétezerrel többen jöttek Itáliából, azaz 4,9%-os növekedés volt tapasztalható. Ugyanakkor Belgiumból, Dániából, Franciaországból, Svédországból, Norvégiából, Svájcból, Oroszországból, az USA-ból, illetve több, kisebb európai államból is nőtt a beutazók száma. A Máltára érkező turistáknak körülbelül 40,3%-a Nagy- Britanniából származott. Számuk azonban 4,5%-kal csökkent a tavalyi adattal összehasonlítva. Ausztriából, Hollandiából és Líbiából ugyancsak kevesebben érkeztek, mint egy évvel korábban.

Szálláshelyek töltése

Becslések szerint az év első hét hónapja során a máltai szigetek kereskedelmi szálláshelyein a turisták összesen 5 899 564 vendégéjszakát töltöttek el, ami 1,5%-os visszaesést jelent az egy évvel korábbi adathoz képest. A szállodákban töltötték el a vendégéjszakák 65,6%-át ezen időszak alatt, 457 487 turista, azaz az összes látogató 76,0%-a szállt meg szállodában, ami örvendetes, 6,9%- os növekedés a tavalyi azonos időszak adatához képest.

Turisztikai bevételek

Júliusban a turisták teljes költését 56 millió máltai fontra becsüli a Nemzeti Statisztikai Hivatal Máltán, ami 2 millió fonttal kevesebb, mint egy évvel korábban volt. Az év első hét hónapja során a szervezett formában érkezett turisták 11,8 millió ciprusi fontot költöttek el, ami 4,6 millió fonttal, azaz 3,9%-kal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az egyénileg érkező turisták 22,5 millió ciprusi fontot költöttek el repülőjegyre, 13,9 milliót pedig szállásdíjra, ami összesen 3,3 millió fonttal, vagyis 8,2%-kal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. A szervezetten és egyénileg érkező turisták más célú költése összességében 2,3 millió fonttal csökkent, és a tavalyi 76,6 millió helyett 74,3 millió fontot tett ki a vizsgált időszakban. A turisták összesített költése az év első hét hónapjában 222,5 millió fontra rúgott, ami 10,2 millió fontos, azaz 4,4%-os csökkent mutat. A visszaesés hatására az egy turistára eső átlagos költés 195,2 fontról 184,9 fontra esett a tavalyi év azonos időszakával összevetve.

A magyar piac

Az idei évben eddig a regisztrált magyar utasok száma körülbelül 9500 fő volt, és év végéig további 400-500 fő kiutazására lehet számítani, tájékoztatta lapunkat Hangya Edina, a Máltai Turisztikai Hivatal képviselője. A 2003-as körülbelül 9000 magyar turistához képest 10%- os volt a növekedés, ami közepes eredménynek tekinthető. Az utasok többsége (kb. 6000–6500 fő) az Air Malta menetrend szerinti járataival utazott, az Unitravel Malév-charterét körülbelül 2,600 fő vette igénybe. A többi utazó más légitársaságokkal, bécsi indulással, esetleg kocsival/ hajóval érkezett a mediterrán szigetországba.

A Máltai Turisztikai Hivatal (Malta Tourism Authority) idén körülbelül 20 millió euróból gazdálkodott. Ebből 13 milliót fordítottak marketing célokra, aminek több mint a felét a külképviseletek használták fel. Magyarország sajnos még mindig csak épphogy eléri idén a 10 000-es utaslétszámot, ezért nem készítenek pontos statisztikát rólunk, és a költségkeretünk is elég alacsony. A magyarországi teljes marketing keret, amelyet reklámozásra, kiállításokra, vásárokra, az ANTOR-ban való részvételre, valamint az irodák támogatására fordíthatunk, összesen 60–65 000 eurót tesz ki – hangsúlyozta végül a hivatal magyarországi képviselője.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.