2,2 millió vendégéjszaka áprilisban

2018. áprilisban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 2,2%-kal csökkent az előző év azonos időszakának magas bázisa miatt, a belföldi vendégek által eltöltötteké 0,9%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 6,6%-kal emelkedett. 2018. január–áprilisban a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért vendégforgalma 7%-kal, bruttó bevétele 12%-kal emelkedett.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a húsvéthatás okozta a külföldi vendégéjszakák számának stagnálását áprilisban, a turizmus minden más mutatója továbbra is emelkedik. Tavaly áprilisra esett a teljes húsvét, idén viszont márciusban kezdődtek az ünnepek, csak a húsvét hétfő esett áprilisra. Az előző évi magas bázis miatt is csökkent a vendégéjszakák száma. A vendégek száma azonban nem csökkent, Olaszországból és Franciaországból lett kevesebb a vendégéjszakák száma - húzta alá, hozzátéve: a belföldi vendégforgalom továbbra is növekedést mutat. A küldő országok közül Amerikából több mint 10 százalékkal nőtt a vendégek száma, Romániából csaknem 22 százalékkal, Ukrajnából 53 százalékkal több vendég érkezett idén áprilisban, mint egy évvel korábban.

2018. áprilisban az előző év azonos hónapjához képest a külföldi vendégek száma 0,8%-kal nőtt, és meghaladta a 476 ezret. Az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 1,2 millió volt, ami 2,2%-kal kevesebb, mint 2017. áprilisban. A vendégéjszakák közel kilenctizedét realizáló szállodákban 2,7%-os volt a csökkenés mértéke. A külföldi vendégéjszakák száma Budapest–Közép-Dunavidéken és Nyugat-Dunántúlon, ahol a forgalom 78%-a realizálódott, 2,3, illetve 15%-kal visszaesett. A többi turisztikai régióban nőtt, vagy az előző év azonos időszakához hasonlóan alakult a vendégéjszakák száma.

A belföldi vendégek száma 2,6, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 0,9%-kal bővült, és meghaladta az 1 milliót. A vendégéjszakában mért forgalom a panziókban, az üdülőházakban és a kempingekben bővült, a szállodákban és a közösségi szálláshelyeken csökkent. A turisztikai régiók egy részében (a Balatonnál, Észak-Magyarországon, Nyugat-Dunántúlon és Budapest–Közép-Dunavidéken) 5% körüli növekedést, míg a többi régióban 2–12%-os csökkenést mértek a szálláshelyek.

Az összes bruttó árbevétel 6,6%-kal (39 milliárd forintra), ezen belül a szállásdíjbevétel 4,5%-kal (23 milliárd forintra), a vendéglátás bevétele 23%-kal (9 milliárd forintra) emelkedett, miközben az egyéb szolgáltatások bevétele 2,4%-kal (7 milliárd forintra) csökkent folyó áron. A külföldi szállásdíjbevétel 4,1, a belföldi 5,3%-kal magasabb volt az előző év áprilisinál.

2018. január–áprilisban az előző év azonos időszakához képest a kereskedelmi szálláshelyek 7,0%-kal több, összesen 7,4 millió vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 4,6 (3,8 millió), a belföldi vendégek 9,7%-kal több (3,6 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron összesen 12%-kal több, 125 milliárd forint bruttó árbevételt értek el. Ezen belül a szállásdíjbevétel 11%-kal nőtt, és meghaladta a 69 milliárd forintot.

 

Forrás: KSH

Forrás: MTI


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.