A drón lehet a jövő turizmusának őrülete

Addig is 2016-ban Izland nagyon népszerű lesz - derül ki a Deutsche Welle Susanne Eckes-szel, a Zukunftsinstitut GmbH munkatársával készített interjúból.

Eckes szerint a magát a válságot követően újra feltaláló Izland egyre növekvő népszerűségnek örvendve az idei év egyik idegenforgalmi slágerévé válik. A szigetországban az utóbbi évek során háromszorosára nőtt a turisták száma, elérve 2014-ben az 1 milliót. Izland trendi, özönlenek a fiatalok. Eckes megemlíti, hogy az airbnb szálláshelyek száma meghaladja a szállodai szobákét. 

Az idei év és az elkövetkező másfél évtized nyertes régiója Ázsia lesz. A külföldi érkezések növekedése itt 2030-ig 30%-os is lehet a ENSZ Turisztikai Világszervezet, a UNWTO előrejelzése szerint. Ha ezzel még nem is veszi át Európa nemzetközi érkezésekben elfoglalt 1. helyét, igencsak megszorongathatja az öreg kontinenst, mely 1980-ban még 64%-ot tudott magáénak az érkezések számából. Ez 2013-ra 52%-ra esett. Ázsia előretörése leginkább pont az európaiaknak köszönhető, akik egyre inkább felfedezik maguknak a kontinest - mondja Eckes. Európá idegenforgalmi bevételeit pedig az ázsiai küldőpiacok növelik, de esetükben, különösen a kínaiaknál oda kell figyelni arra, hogy ne csak statisztikai egységként kezeljék őket, hanem elvárásaiknak megfelelően bánjanak velük tekintettel étkezési szokásaikra, vagy olyan apróságnak tűnő dolgokra, hogy a szállodákban kínai televíziós csatornák is elérhetők.

Szerinte különösen azokban az országokban, ahol a családok szétszóródnak és nagy távolságokra élnek egymástól a tagok, válnak népszerűvé az együtt töltött utazások. A rövid távú közösségi érzetet erősítik a fesztiválok is, melyek népszerűsége szintén tovább növekszik jövőre.

Eckes úgy véli, a jövő legőrültebb trendje a drónok kiterjedt használata lehet. Volt a szelfi, majd jött a szelfibot, ami nem hosszabbítható a végtelenségig. Erre megoldás a drón, amely akár a bringatúránkat végigfilmezheti a levegőből.

(Csendben jegyeznénk meg, hogy több ország is készül jogszabályi úton rendezni a repülés biztonságára akár komoly veszélyt is jelenteni képes drónok használatát.)


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.