hirdetés
hirdetés

A kerékpársport, a turizmus és az országmárka kapcsolata

A biciklisek jól költő turisták, viszonylag kevés dolgot hordanak magukkal, amire szükségük van, azt megvásárolják. Hogyan hatnak a turizmusra és hogyan lehet számukra számára megfelelő szolgáltatásokat nyújtani? A többi között ezekről beszélgettük a Magyar Turisztikai Szövetség zártkörű sajtóreggelijén. 

hirdetés

Verseny

Nagyjából 150 000 ember kerékpározik Magyarországon rendszeresen (ebbe beleértve a postásokat, az alföldön élőket, szabadidős & versenykerékpárosokat). Azoknak a száma, akik szervezett kerékpáros programokon túrákon, versenyeken vesznek részt, a MKSZ becslése szerint nagyjából 20 000 fő lehet. Ezen belül 4000 ember indul kerékpáros versenyeken.

A beszélgetésen kiderült, hogy egy 2-3-4 napos kerékpárverseny akár egy belföldi turisztikai ajánlatként is értelmezhető: a versenyző jellemzően nem egyedül indul el, hanem segítő személlyel, esetleg családtagokkal. A szervezők erre gondolva bizonyos versenyeken a programot a kísérők számára is izgalmassá teszik: a közép és hosszútávú országúti versenyzésen és szurkoláson túl van gyerekverseny, minijátszótér, ügyességi bringás kreszpark, családi túra is.

fotó: 123rf

Turizmus

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, Dr. Princzinger Péter a kerékpársport turisztikai vonatkozása kapcsán elmondta, hogy miért kell a verseny szervezőit abba az irányba orientálni, hogy úgy gondoljanak a saját versenyeikre, mint turisztikai attrakciókra: „a Tour de Zalakaroson 2800 online előnevező, körül-belül 300 helyszíni nevező volt, tehát biztos, hogy több, mint háromezren vettek részt a versenyen. Ha mindegyikhez csak egy hozzátartozót vagy kísérőt számolunk, akkor az 6000 ember, ez 2 vendégéjszakával számolva 12000, hárommal számolva 18000 vendégéjszakát jelent Zalakarosnak.”

A versenyek általában szép környezetben zajlanak, szállásfoglalással járnak és gyakran valamilyen kiegészítő programmal, például fürdőlátogatással. Nem elhanyagolható az sem, hogy a bringasport a versenyeken keresztül hozzá tud járulni a tavaszi vagy őszi szezon erősítéséhez, építéséhez.

Vannak tipikusan biciklis nyaralások, de olyanok is, amikor nem az elsődleges cél a kerékpározás, de ha az utazók látják, hogy jó minőségben van rá lehetőség, akkor egy fél vagy egy napos túra keretében élnek is vele. Ehhez szükséges, hogy ingyenes vagy bérelhető eszközök legyenek és könnyen elérhető térképek vagy applikációk a lehetséges útvonalakkal.

Országmárka

Ha egy verseny egy bizonyos láthatóságot, médiafigyelmet elér, akkor alkalmas arra, hogy Magyarországot megmutassa. Ezek a többnapos versenyek csak részben sportesemények: másik részben pedig marketingfelületek. Jelenleg 4 versenyünk látható a világ számára, a hamarosan startoló Tour de Hongrie egyenesen 195 országban lesz látható. (Az Eurosporton közvetítik, ami 2,6mrd háztartásban érhető el.)

Kottász Adél, online szerkesztő
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai