A legjobb partnerre talált a Tour de Hongrie

A Tour de France versenyét is megrendező Amaury Sport Organisation (A.S.O.) két képviselője járt kedden és szerdán Budapesten. Cédric Rampelberg, az A.S.O. médiajogok értékesítéséért felelős menedzsere, valamint Guillaume Kleszcz, az A.S.O. média koordinációs és produkciós igazgatója a magyar fővárosban találkozott többek között Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztossal, dr. Princzinger Péterrel, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökével, Székely Dáviddal, az M4 Sport csatornaigazgatójával és Eisenkrammer Károllyal, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnökével.

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke elmondása alapján meg kell erősíteni a Tour de Hongrie nemzetközi média megjelenését. A verseny ebben az évben már magasabb, UCI 2.1-es kategóriába lép, és van megfelelő forrás arra, hogy kiemelkedő nemzetközi médiaháttere lehessen az eseménynek. Ehhez partnerre van szükség, a feladattal a kerékpársport legfontosabb szereplőjét, a Tour de France szervezőit, az A.S.O-t keresték meg. "Van még néhány nyitott kérdés előttünk, de annyit máris kijelenthetünk, hogy partnerség kezdődik a francia céggel.”-mondta az elnök.

Az A.S.O.  évente 25 millió szurkolót csábít az utak mellé, versenyeit több mint ötmilliárd tv-nézőhöz juttattja el, az UCI World Tour-sorozat televíziós közvetítéseinek pedig 65 százalékát birtokolja, a gépezet beindításával a nemzetközi, nemzeti és regionális televíziós csatornák, hírügynökségek, internetes portálok százaihoz juthat majd el a hír a magyar viadalról. A tervek szerint az A.S.O. kapcsolatain keresztül kap lehetőséget a Tour de Hongrie az Eurosporton való megjelenésre, s nemcsak az európai piacon, Ázsiában is minden nap láthatnak majd 45 perces összefoglalót a nézők Magyarországról.

Cédric Rampelberg, az A.S.O. médiajogok értékesítéséért felelős menedzsere arra hívta fel a figyelmet, hogy az eurosportos közvetítések országimázs erősítő hatását tovább fokozhatják a kiegészítő reklámlehetőségek. Egy „új” verseny fejlődésével kapcsolatban az ausztrál Tour Down Under példáját hozta fel: az év első World Tour-versenye 2011-ben lett az A.S.O. partnere, 2011 és 2018 között az élő közvetítés mértékét tekintve 200, az elért háztartások tekintetében pedig 182 százalékos növekedést ért el a francia cég segítségével. A Tour de Hongrie tekintetében alighanem ennél is látványosabb eredményeket lehet elérni, hiszen a Magyar Körverseny nemzetközi jelenléte – a verseny méreténél fogva – mindeddig nem volt jelentős.

Természetesen szóba került az is, hogy hogyan lehetne Magyarország is házigazdája egy jövőbeli Tour de France rajtjának. A megbeszélés során kiderült, hogy a Tour de France szervezőinek szándéka szerint minden páratlan évben kerülhet sor külföldi rajtra, vagy a legközelebbi időpont, amelyre pályázni lehetne 2021 lenne. A „Grand Depart” iránt óriási az érdeklődés, de ebben a kérdésben hamarosan további egyeztetés indul a francia és a magyar felek között

 

 


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.