A magyar turizmus legjobb évét várják az MTÜ-nél jövőre

„Elmondhatjuk, hogy Magyrország kormánya minden eddiginél több forrást biztosít turizmusra — jelentette ki dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), vezérigazgatója június 9-i sajtótájékoztatóján, Budapesten. A jövő évi költségvetés parlamenti tárgyalása nyomán Guller szerint annak „egyik nagy nyertese a magyar turizmus” lehet.

2018-ban 53,5 milliárd forintot tehetnek ki a turizmusfejlesztésre szánt források. Tájékoztatása szerint ez duplája a tavalyinak, hétszerese a 2010-esnek. Az összegből 10 milliárdot tesz ki a turizmusmarketingre, kommunikációra költhető turisztikai célelőirányzat. További 1 illetve 1,1 milliárdot szintén az MTÜ kap fesztiválok támogatására, nemzeti ünnepek koordinálására. A maradék 41,4 milliárd pedig a kiemelt turisztikai térségekben történő fejlesztések előkészítésére, megkezdésére használható fel. Az eddig megnevezett kiemelt térségek — Balaton, Tokaj-Felső Tisza, Nyírség, Fertő-tó — fejlesztésére mintegy 500 milliárd, zömében uniós forrás költhető a következő évek során. A vezérigazgató elmondta, hogy tárgyalások folynak Debrecen-Hortobágy, Tisza-tó, Dunakanyar térségek kiemeltté nyilvánításáról.

Az MTÜ-nél szintén üdvözölnék, ha a kormány úgy döntene, Budapest is e térségek közé sorolható. Guller ugyanakkor fontosnak vélte megjegyezni, hogy az ország ne csak Budapestről szóljon, jussanak el a külföldiek az ország egyéb régióiba is.

Valóban Budapest továbbra is első helyen szerepel a nemzetközi vendégéjszakák és érkezések száma, valamint a növekedés mértéke terén. Vélhetően így lesz ez még egy darabig, azonban a vidék turizmusiparát továbbra is mozgásban tartja a SZÉP-kártyával jelentősen megtámogatott belföldi turizmus — tudtuk meg a friss KSH adatokat is megosztó Guller Zoltántól. A kártya bevezetése óta mintegy 400 milliárd áramlott a belföldi turizmusba — tájékoztatott. „Az MTÜ kampányban buzdította a magyar polgárokat a SZÉP-kártya használatára” — emlékeztetett. Csak idén áprilisban 446 ezer belföldi érkezésre jutott közel 1 millió vendégéjszaka valamint 7,2 milliárd forintnyi költés. Mindhárom adat kétszámjegyű növekedést mutat előző év azonos időszakához képest. Guller szerint ez is bizonyítja, hogy a „magyar családoknál még több pénz van”. Az év első négy hónapjának 6,9 millió vendégéjszakájából 9,5%-os növekedés mellett 3,2 millió írható a belföldi kereslet számlájára.

Az ország külföldi népszerűségének okait Guller Zoltán egyebek mellett abban látja, hogy a „terrorral küzdő Európával ellentétben a turista Magyarországon biztonságban van”. Másfelől az elmúlt évek attrakciófejlesztései nyomán van miért idejönni. Kiemelte egyebek mellett a Budai Várat, mint „legfontosabb turisztikai élményigéretet”, valamint a Liget-projektet. „Turistamágnesként működik” — mondta a hazai rendezésű nemzetközi sport- és kulturális nagyrendezvényekről.

2019-ig eldől, hogy ez, valamint a többi mágnes a kormányzati intézkedésekkel egyetemben működik-e olyan hatékonyan, hogy a vezérigazgató által megfogalmazott cél, mely szerint a turizmus jelenlegi 10%-os közvetett és közvetlen hozzájárulása a GDP-hez 16 százalékra növekedjen, teljesül. Az ágazatra ösztönzőleg hathat az áfa mértékének csökkentése, valamint ennek nyomán a bérhelyzet javulása. Addig is Guller javaslata szerint a magyar turizmus legjobb évében érdemes időben belföldi szállást foglalni különös tekintettel a hosszú hétvégékre, melyből jövőre 9 is lesz.

Forrás: Turizmus Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.