A MIUSZ szerint kockázatos az áremelési korlát

Az utazási irodák ügyfeleinek fogyasztóvédelmét szabályozó magyarországi jogszabályi környezet előrébb tart, mint amire az unió most törekszik, a bizottsági javaslatok egyike ugyanakkor jelentős kockázatot rejt az irodák számára - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője az MTI-nek az Európai Bizottság javaslataira reagálva.

A bizottság kedden előterjesztett szabályozási javaslatában erősebb fogyasztóvédelmi garanciákat indítványozott az üdülési céllal szervezett utazási szolgáltatások vásárlói számára, így szigorúbban ellenőriznék a felárakat, és az áremelés mértékét 10 százalékban maximálnák.

Molnár Judit emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi magyar szabályozás szerint, ha az iroda az utazás előtt több mint húsz nappal, legfeljebb 8 százalékkal emel tarifát, az utasok csak kötbér ellenében állhatnak el az utazástól. Ha az emelésre az utazás megkezdése előtt kevesebb mint húsz nappal kerül sor, vagy 8 százaléknál nagyobb mértékben, akkor indoklás nélkül elállhat az utas a szerződéstől.

A szóvivő a bizottság által javasolt 10 százalékos korlátról úgy vélekedett, hogy ez kockázatot jelentene a magyar utazási irodák számára, ilyen feltétel mellett ugyanis például egy váratlan, jelentős forintgyengülés terhét nekik kellene állniuk. Előfordulhat, hogy egy ilyen szabályra az irodák az árak emelésével reagálnának annak érdekében, hogy felkészüljenek a kockázatok kezelésére - tette hozzá.

A brüsszeli bizottság a fogyasztóknak kedvezne azzal is, hogy általánosan lehetővé tenné a szerződés felmondását az indulás előtt, a szervezőnek fizetett méltányos térítés ellenében. Erre Molnár Judit úgy reagált: várják, hogy konkrétan mit tartalmaz majd a javaslat.

Az, hogy a célállomáson bekövetkezett természeti csapás, zavargás vagy hasonló súlyos esemény esetén a szerződés térítésmentes felmondásának a jogát is garantálnák a fogyasztónak, a magyar irodák számára nem újdonság, a vonatkozó kormányrendelet ezt most is tartalmazza - mutatott rá a szóvivő.

Egy másik bizottsági javaslat szerint a fogyasztókat egyszerű és érthető nyelven tájékoztatni kell arról, hogy a szervező felel a szerződésben szereplő valamennyi szolgáltatás megfelelő teljesítéséért.

Ugyancsak megfogalmazódott a bizottság részéről, hogy az egyes országokban jelenleg eltérő nemzeti szabályok vonatkoznak a szervezőre és a közvetítőre, illetve adott esetben mindkettőre, ami ahhoz vezethet, hogy a szervezők és a közvetítők egymásra hárítják a mulasztást, és egyikük sem vállalja a felelősséget a fogyasztóval szemben. Molnár Judit mindkét felvetéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a magyar szabályozás egyértelműen meghatározza, hogy ki, miért felelős.

Amennyiben az utazási szolgáltatást nem teljesítették megfelelően, a bizottsági indítvány értelmében a fogyasztók nem vagyoni kár megtérítését is követelhetnék, különösen akkor, ha az üdülés élvezhetetlenné vált. A magyar szabályozás a vagyoni kárt nem nevesíti, a kártérítés mértékét hibás teljesítésnél a szolgáltatás értékének kétszeresében maximálja a rendelet - ismertette a szóvivő.

Az Európai Bizottság biztosítaná az utazás árának visszatérítéséhez, illetve a hazaszállításhoz való jogot is abban az esetben, ha az értékesítő, a szállító vagy bármely más szolgáltató az üdülés alatt csődöt jelent. Molnár Judit szerint, amennyiben valaki nyilvántartásba vett, legálisan működő utazásszervező szolgáltatását veszi igénybe, ez most is megoldott, hiszen Magyarországon az irodáknak felelősségbiztosítást kell kötniük, amelynek terhére a biztosító intézi ezeket a kötelezettségeket. Akkor jelentkezhet gond, ha valaki nem jogszerűen, vagyis feketén működő vállalkozás szolgáltatását veszi igénybe - emelte ki.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.