„A németek sosem fogják a magyaroknak elfelejteni”

Múlt héten testvérvárosi kapcsolatait erősítendő járt Budapesten Frankfurt am Main városvezetése. A látogatás apropóján „beugrottak” a DZT, Német Turisztikai Hivatal budapesti képviseletére is, hogy idegenforgalmilag is kicsit helyére tegyék városukat.

Szükség lehet rá, mivel annak ellenére, hogy a Majna parti metropolisz a 3. helyen áll a magyarok által leglátogatottabb német városok közt, a köztudatban leginkább üzleti úti célként és tengerentúli átszálló pontként él. De mi is az, amit a németek sosem felejtenek el nekünk? Szerencsére nem azt, amit az utóbbi években az „EU-ért”, hanem azt, amit a rendszerváltás hajnalán a német egységért tettünk. „Nagyon pozitív benyomásunk volt Magyarországról” — idézi a múltat Peter Feldmann főpolgármester hozzátéve, hogy már a fal leomlása előtt is sokat segítettünk a két Németország egymásra találásában, például a Balaton „semleges” találkahelyé tételében. De ezek az idők elmúltak, a német turistadömping már a múlté, olyannyira, hogy az elmúlt évtizedben a német turisták száma felére csökkent — sajnálkozott a számok miatt Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese. Aktuál politikára terelve a szót biztatta a kontinens pénzügyi központjának szerepét ellátó Frankfurt vezetőjét, hogy a Brexit-tel még akár jól is járhat a város. Még ha London meg is őrzi ebbéli

vezető szerepét, sem fog az üzleti turizmus hanyatlani, hiszen az előbbi motivációval érkezők aránya 70%, ami 10 százalékos csökkenés korábbi évekhez képest a szabadidős turizmus javára, a frankfurti idegenforgalmi hivatal örömére. Ugyanez az arány a magyarok esetében 40-60; vezet az üzleti — tudtuk meg Thomas Feda-tól, a Frankfurt Tourismus vezetőjétől. Hatalmas a magyar piac fejlődési lehetősége, ha azt vesszük, hogy tavaly összesen 18 897 éjszakát töltöttünk frankfurti szállodában. A Lufthansa napi 5 járatot közlekedtet Budapestre/ről, ami óvatos becslések szerint is nagyjából 300 ezres ülésszám évente. Ha csak az átszálló forgalom tizedét lecsippenthetné Frankfurt! Az alacsonynak tűnő szám egy másik oka, hogy az üzleti utazók — legyen vásár, kongresszus, vagy klasszikus üzleti tárgyalás — gyakorta érkeznek egy napra. Férőhely bizonyára akadna, ha hirtelen megduplázódna a magyar kereslet; a város 266 szállodájában 45 ezer ágy van, ebből 26 607 4 illetve 5 csillagos hotelekben. Idén és jövőre újabb 20 szálloda épül 7 000 ággyal.

„A frankfurtiak kicsit déli nép” — büszkélkedik az egyébként Bajorországból Hessenbe származott Fade. Nem túlzás; a német város déliessége a folyóparton, a jobbnál jobb múzuemokkal Museum Uferen, az itt szervezett fesztiválokon, valamint a Majna déli partján fekvő Sachsenhausenben érhető tetten. A hangulatos városrészben egymást érik a kertvendéglők, létezik egyfajta utcán élés. Ne lepődjünk meg, ha kissé sandán néznek ránk a pult melletti törzsvendégek, ha sört kérünk; Frankfurt az almabor, az Ebbelwei városa. 170 fajtát termelnek belőle. Frankfurti zöld szószból csak egyféle van, de az mindent visz, különösen egy omlósra főzött marhaszelet mellett. Az talán sokaknak megvan, ahogy Reinz ügyvéd, a Két férfi egy eset című, NSZK bűnügyi sorozat joviális főhőse frankfurti felhőkarcolóban lévő irodájában Matulával szakért, alattuk pedig az óváros helyreállított, favázas házai bújnak meg: zsánerkép Európa első „amerikai” nagyvárosáról. Ma már nem egyedülálló felhőkarcolók sokasága egy-egy európai nagyvárosban; elég csak Varsóra vetni a szemünket, de Frankfurt skyline-ja fogalommá vált. A modern építészet mellett folyamatosan restaurálják a háborúban helybenhagyott óvárost is. „Tervezzük a Duna partok megnyitását az emberek számára” — utalt Bagdy Gábor Budapest egy rég várt projektére. Ebben szintén lenne mit tanulnia Budapestnek a 720 ezer lakosú, 191 különböző nemzetiség otthonául szolgáló, kozmopolita várostól.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.