„A turizmust - és főleg a belföldi turizmust - szenvedéllyé kell tenni"

Az Utazás kiállításon Szigetvári Józseftől, a Szallas.hu ügyvezetőjétől a digitalizáció turizmusra gyakorolt hatásairól hallhattunk. Az előadás a "10 éves az online turizmus. Tanulságok és meglepetések a következő 10 évre" címet viselte.

Az elmúlt tíz évben nőtt a szálláshelyek bevétele: az adatokból kitűnik, hogy az egy főre jutó költés is emelkedett ugyan, de a növekedés főként annak köszönhető, hogy egyre többen utaznak. A turizmus piacának online részesedése  4-ről 60 százalékra emelkedett, így a kereskedelem és a turizmus a legdigitalizáltabb szektorok.

A digitalizáció hatása, hogy míg régebben a nagyobb városok voltak könnyen elérhetőek, ma már a kisebb, eddig nem látszó települések is láthatóvá váltak. Emellett a transzparencia is fontos jellemző: látjuk az árakat és többi vendég véleményét is.

Szintén a digitalizáció hatásak tudható be, hogy az emberek úgy gondolják, bármit megtalálnak, és bármit azonnal elfogyaszthatnak. Éppen ezért a szállodai szoba egyre inkább fogyasztható termékké válik. Hogy ebből ki lehessen törni, szenvedéllyé, élménnyé kell tenni a szolgáltatást. Lépést kell tartani azzal a trenddel, hogy megváltozott a szálláshely szolgáltatás jelentése: a vendégek ma már nem csak egy ágyat akarnak, ahol alhatnak, hanem tartalmat várnak.

Szigetvári József beszélt arról is, hogy az elmúlt évtized növekedési tendenciát mutatott, ez volt az "aranykor". Figyelmeztettett: ezt "ezüstkor" követi, egy olyan időszak, ami már nem kecsegtet a mostanihoz hasonló eredményekkel. Gyakorlatban is alkalmazható tanácsokkal látta el a szálláshelyeket.

A felfutási/növekedési időszakban több a vendég, ehhez kevés lehet a munkaerő, éscsökkenhet a vendégre jutó figyelem. Erre nagyon oda kell figyelni, ennek nem szabad bekövetkeznie, mert a bizalmat egyszer lehet csak elveszíteni. Ezt elkerülendő dinamikusan kell árazni, erre a jelenlegi, jól menő piacon van lehetőség, most kell fedezetet teremteni a fejlesztésekre. Abba érdemes fektetni, ami válságban is meg tudja különböztetni a márkát a többitől. De még gyakorlatibb tippet is adott: a wifi jelszó elkérésekor elkért email címre a vendég távozása után lehet küldeni neki egy üzenetet, amiben megköszöni a szálloda a vendég náluk töltött  idejét.

Befejezésül hozzátette: a szállás.hu új vendégeket tud vinni a szállodákba, de a vednég megtartása a szálloda feladata. Egyik sincs meg a másik nélkül, épp ezért minden szereplő érdeke, hogy a feladatát a lehető legjobban végezze el.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.