Amikor a járműipar és a turizmus összecsap

A BFTK Nonprofit Kft. koordinálásában negyedévente megvalósuló tanácskozás résztvevői a budapesti turizmus mértékadó szervezetei, célja pedig a tudáscsere és a networking. Az évzáró összejövetelnek ezúttal a Margit-szigeti Casino adott otthont — tájékoztatott csütörtökön a BFTK.

Bán Teodóra, a BFTK ügyvezetője, az ülés nyitányaként a turizmus idei sikereit említette. Budapesten idén is látványosan nőttek az eredmények, a vendégszám és vendégéjszaka számok mellett a kereskedelmi szálláshelyi bevételek kimagasló, közel egynegyedes pozitív ugrást produkáltak 2017. első 9 hónapjában. Van ok feltételezni, hogy a tendencia az év végéig kitart, így a vendégéjszaka szám megközelítheti a 10 milliót.

A Casino házigazdájaként Balogh Sándor, a sikeres FINA vizes világbajnokságot is jegyző Budapest2017 Kft. vezetője, a korhűen helyreállított épület kalandos múltjáról és mai pompájáról beszélt. Az 1868-ban megnyitott Casino Ybl Miklós tervei alapján épült. A második világháború idején a Gestapo budapesti főhadiszállása volt, ezért lebombázták. A lebombázott tornyot csak a legutóbbi felújítás keretében sikerült ténylegesen helyreállítani. 2017.óta az épület festői környezetben található különleges helyszínként, elegáns rendezvényeknek ad otthont. Mert ahogy a Balogh Sándor által idézett afrikai közmondás tartja: „A bölcsek hidakat, az ostobák gátakat építenek.”

Az első szakmai előadás apropója az volt, hogy a komoly turistaforgalommal rendelkező városokban – így Budapesten is – különösen érzékeny és aktuális a biztonság, a közbiztonság témaköre. Bucsek Gábor, a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) főkapitánya előadásában megerősítette, hogy a biztonságérzet az utazási célpontok kiválasztásánál nagyon felértékelődött. A BRFK célja a bizalom visszaépítése, a rendőrség a lakosság, a turisták és a szolgáltatók partnere kíván lenni. Ugyanakkor a turisták felelősségteljes viselkedése is szükséges ahhoz, hogy ne váljanak áldozattá. Budapesten az európai átlagot jóval meghaladó mértékben csökken a bűncselekmények száma és a külföldi turisták sérelmére elkövetett esetekben 95 %-os a felderítési arány.

Az új Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia egyik fontos célkitűzése, hogy a magyar turizmus GDP-hozzájárulását jelentősen emelje. A turizmus teljesítményének pontos mérése ugyanakkor a statisztikai lehatárolás és az adatgyűjtés nehézségei miatt komoly korlátokba ütközik. A második előadásban ezért Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke, a turizmus gazdasági vonatkozásait budapesti összefüggéseikben vizsgálta. A turizmus statisztikai összetevői – szűkebb értelemben – a szállásadás és a vendéglátás. Ezek teljesítménye Magyarországon a járműiparéval vetekszik. A turizmusban elengedhetetlen bérnövekedés csak emelkedő bevételekből termelhető ki. A turizmus nagy erénye a munkaerőpiacon, hogy fiatalokat és érettebb korúakat is átlagon felüli mértékben foglalkoztat.

Ezek után új tagok felvételére került sor. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ajánlására a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal tagjai közé fogadta a Magyar Vendéglátók Ipartestületét (MVI), a Magyar Oktatásturizmus Egyesület indítványára pedig a Turisztikai Tanácsadók Szövetségét (TUTSZ). Az MVI érdekképviseleti munkáját Kováts László elnök, a TUTSZ tevékenységét Kraft Péter alelnök mutatta be.

A Magyar Turisztikai Ügynökség képviseletében jelen lévő Dr.Princzinger Péter vezérigazgató helyettes a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát vázolta, majd bemutatta a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványt, mely a „szövetségek szövetségeként” kezdi meg ténykedését. Fő kompetenciái a szakképzés, a humán erőforrás menedzsment, minősítés, díjazás, a digitális kihívások és a tanulmányok, felmérések, statisztikák, valamint az ezekhez kapcsolódó kommunikáció lesznek. Napirendre kerül a Turizmus Szatellit Számla megújítása, ami ténylegesen alkalmas lehet a turizmus és multiplikátor hatásai pontosabb kimutatására. A BFTK Nonprofit Kft., mint Budapest hivatalos turisztikai szervezete, a kölcsönös szándék szerint a Szövetség tagjává válhat hamarosan.

Ezek után Zsákay László György, a BKV Zrt. turisztikai divízióvezetője, javaslatot tett arra, hogy a testület szűkebb körben kezdjen el előkészíteni egy átfogó Budapest tour-guide alkalmazást, mely interaktív módon vezetné és tájékoztatná a látogatókat. A koncepció és a finanszírozás kidolgozására 2018. elején egy műhely jön létre.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.