Az Agora átadását ünnepli Kaposvár

Miénk a város címmel péntektől háromnapos kulturális és művészeti programsorozattal, gasztronómiai fesztivállal ünnepli Kaposvár az Agora átadását. Az ünnepélyes szalagátvágást péntek délután tartják - mondta Tóth István alpolgármester a rendezvényeket beharangozó keddi sajtótájékoztatón az 1,8 milliárd forintból megújult új művelődési centrumban.

A felújítás eredményeként egy modern üvegpalotát és újjászületett környezetet vehet birtokba a kultúrát kedvelő közönség - hangsúlyozta Horváth Gáborné, a létesítmény igazgatója.
Mint arról beszámolt, az ötezer négyzetméter összterületű, korszerű infrastruktúrával rendelkező kulturális központban a többi között egy 500 néző befogadására alkalmas színházterem és egy 500 négyzetméteres kiállítótér várja a közönséget, továbbá 62 civil szervezetnek és művészeti csoportnak adnak helyet.

Szeptember első hétvégéjén az Agora átadása kapcsán a nap szinte minden órájában kínálnak programot a városlakóknak és a környékbelieknek - közölte Jágerné Katona Zsuzsanna, a városháza kulturális referense. Hozzátette: a rendezvények szorosan kapcsolódnak az új központhoz, de érdemes lesz felkeresni a belváros több pontját - a Kossuth teret, az Európa parkot, a sétálóutcákat -, ahol minden korosztály számára lesznek könnyűzenei koncertek, néptánc-előadások, a gyerekeknek bábelőadások és különböző foglalkozások. A programot borudvar és gasztronómiai fesztivál is színesíti.
A kulturális referens reményét fejezte ki, hogy a második alkalommal megrendezett, Miénk a város elnevezésű programsorozat - amelyet tavaly a megújult belváros átadása kapcsán tartottak meg először - ezúttal is nagy sikert arat, kellemes kikapcsolódást jelent a kaposváriaknak.

Jágerné Katona Zsuzsanna a hétvégi rendezvényekről szólva elmondta: az eseményekről szórólapokon, hirdetésekben tájékoztatják az érdeklődőket, de a www.kaposvar.hu honlapon is megtekinthető a program.

A kaposváriak új kulturális központja alig másfél év alatt készült el. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, az Európai Unió által támogatott Agora-program részeként minden elemében megújult, kibővült és megszépült az 1979-ben épült művelődési ház, amely már nem tudta kielégíteni a mai kor igényeit.

Az Agora részben már augusztus közepén megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt: a város szülötte, a világhírű festőművész, Rippl-Rónai József képeiből nyílt kiállítás, amely az év végéig látogatható. Mint azt az igazgató közölte, eddig több mint két és fél ezren nézték meg a tárlatot, amelyet korábban be nem mutatott alkotások is gazdagítanak.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.