Bajorországban is fennakadást okoz a hó

Súlyos közlekedési fennakadásokat és baleseteket okozott a havazás a hét végén Bajorország déli részén, az Alpok térségében.

 A német tartományban ketten meghaltak a szombat reggel óta tartó havazás következtében, Berchtesgadennél lavina sodort el egy 20 éves nőt, Bad Tölznél a hótól síkos úton összeütközött két autó, egy 19 éves fiatalember életét vesztette, az általa vezetett autó két utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

A müncheni nemzetközi repülőtéren szombaton törölni kellett 130 járatot a havazás miatt. A közlekedés rendjét vasárnapra reggelre sikerült helyreállítani, de nap közben a tervezett mintegy 800 járat közül 15-öt törölni kellett, 25 járat pedig 60 percet meghaladó késéssel közlekedett a pályák és a repülőgépek hó-és jégmentesítése miatt.

A közúti és vasúti közlekedést is hátráltatta vasárnap az erős havazás, főleg a tartományi nyugati és déli részén. A régióban szombat óta  nagyjából 100 centiméternyi hó esett, hétfőig további 40 centiméterrel vastagodhat a hótakaró. A téli szünet vége miatt eleve nagy a forgalom, így torlódásokkal kell számolni a többi között a München és az ausztriai Salzburg közötti A8-as autópályán. 

A térség számos útját lezárták hóátfúvás vagy kidőlt fák miatt, több településen pedig akadozik az áramellátás. A rendkívüli időjárás miatt tanítási szünetet rendeltek el hétfőre Bajorország déli részén több járásban.  

A Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaság vasárnapi összefoglalója szerint a bajor Alpok teljes területén fokozott a lavinaveszély, mindenütt a második legmagasabb, 4-es fokozatú figyelmeztetés van érvényben. A havazás hétfőn várhatóan alábbhagy, de a hét közepétől ismét egyre több helyen eshet nagyobb mennyiségű hó.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.