Bakancs, patkó, vártorony - megkezdte munkáját a salgótarjáni TDM

Salgótarján az első település Nógrád megyében, ahol felállt a helyi TDM-szervezet.

A Salgótarján Helyi TDM Közhasznú Egyesület sikeresen pályázott a helyi TDM-ek számára kiírt pályázaton. Az Egyesület munkaszervezete augusztus elején megkezdte munkáját – tájékoztatta a TDM projektindító rendezvényén a hallgatóságot Kelecsényi Péter TDM menedzser.

Salgótarján polgármesterasszonya, Székyné dr. Sztrémi Melinda a rendezvényen kifejtette, hogy a város elkötelezett a turizmus fejlesztése mellett. A turisztikai fejlesztések bázisa a város északi része, Eresztvény, ahol a legtöbb szálloda is található. Elmondta, hogy a város biztosította a TDM-pályázathoz megkövetelt önerőt, a későbbiekben viszont a vállalkozóknak és civil szervezeteknek is aktívan részt kell venniük a helyi turizmusfejlesztés irányainak kialakításában. Reményét fejezte ki, hogy még többen csatlakoznak a TDM-hez.

A helyi TDM-szervezet két munkatársat foglalkoztat, az alig 30 millió forintos pályázati forrás mellé az önkormányzat évekre elkötelezte magát a projekt fenntartása mellett. Kiemelte, hogy aktívan részt vesz a település egy másik - határon átnyúló - kezdeményezésben, a Nógrád-Novohrad Geopark projektben is, amelynek a célja a komplex térségfejlesztés az egykori Gömör vármegye területén. dr. Palásthy Tamás, a helyi TDM elnöke, a Salgó Hotel ügyvezetője történelmi pillanatnak nevezte a mostanit, és utalt arra, hogy 20 éve nem állt ilyen fejlődési lehetőség előtt a város. Véleménye szerint a térség országgyűlési képviselői végre meg tudják jeleníteni érdekeiket az ország előtt. Palásti szerint vár néhány nehéz év a TDM-re, de 5-10 év múlva sikeres lehet a kezdeményezés. Javasolta, hogy minél több vállalkozó jusson el külföldre megnézni az ottani TDM-ek működését.

Kelecsényi Péter a jelenlegi legfontosabb feladatnak az arculat egységesítését nevezte – összhangban a Nógrád-Novohrad Geoparkot arculatával. Már készül a TDM-szervezet logója, amely a tervek szerint utal majd a térség turisztikai potenciáljára, kiemelt termékeire: a bakancsos, kerékpáros és lovasturizmusra, valamint a történelmi emlékekre. 2010. szeptember 1-től az Egyesület veszi át Tourinform Salgótarján iroda működtetését is, melynek köszönhetően ezen a területen is biztosítottá válik az egységes fellépés a külső kommunikáció kapcsán.

Víg Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. TDM-koordinátora felhívta a figyelmet, hogy 38 sikeres TDM-pályázat volt az országban, és hamarosan várható a második pályázati felhívás kiírása, remélhetőleg a korábbinál alacsonyabb önrésszel. Kiemelte, hogy országosan két térségi TDM pályázat volt sikeres, mindkettő Észak-Magyarországon, az egyik Eger környékén, a másik itt, Nógrád megyében.

Szabó Tibor, Ipolytarnóc polgármestere a rendezvényen bejelentette, hogy miután a település kilépett a sikertelenül pályázó szécsényi TDM-ből, kérik felvételüket a salgótarjániba.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.