Térségi kedvezménykártya-rendszer a Balatonnál

A Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. 62.519.453 forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el a Közép-dunántúli Operatív Program „Helyi és térségi turisztikai desztinációs menedzsment szervezet létrehozása és fejlesztése” elnevezésű pályázata keretében a „Bakony és Balaton Térségi TDM szervezet létrehozása” című projekt megvalósítására. A projekt összköltsége 77,1 millió forint.

A pályázat kedvezményezettje, a Bakony és Balaton Térségi TDM szervezet 2011 áprilisában 12 alapító taggal jött létre a terület idegenforgalmának fellendítésére és a turizmus térségi irányításának összefogására. A térség által lefedett földrajzi terület Várpalotától Sümegig húzódik, magában foglalva a Balaton keleti és a Bakony déli részét.

A szervezet megalakulása óta új taggal bővült: Tapolca város önkormányzata 2012. év közepén vált a szervezet tagjává, így már 13 taggal működik a térségi TDM.

Az elmúlt időszakban a szervezet jelentős háttérmunkával elkészítette desztinációfejlesztési stratégiáját. Megkezdődött a Bakony és Balaton térség következetes márkázása. Ennek egyik fontos eleme volt az imázsfotózás Nánási Pál fotográfussal. A térségi TDM szervezet a kialakított képgaléria és a térség adottságaiból adódó termékstruktúra alapján tematikus kiadványcsaládot jelentet meg. Elindult a térség honlapja is, mely az 5 kialakított termékkategória (Vidék, Vízpart, Aktív, Kultúra, Helyi ízek) mentén mutatja be a térség kínálatát. A honlapon lehetőség van ajánlatkérésre, illetve szállásfoglalásra is.

A Bakony és Balaton Térségi TDM szervezet a tagok széleskörű összefogásának köszönhetően 2013.08.21-étől elindítja kedvezménykártya rendszerét. A térségbe érkező vendégek már 1 eltöltött vendégéjszaka után igényelhetik ingyenes Bakony & Balaton kártyájukat a kibocsátó szálláshelyeknél. Szinte mindegyik szállástípus megtalálható partnereink között (többek között veszprémi és zirci szállodák és panziók; balatonkenesei kerékpárosbarát szállások; a kislődiapartmanok, faházakés kemping; az ifjúsági szálláshelyek; a bakonybéli, kapolcsi, megyeri és nemesvámosi vendégházak) az egész térséget lefedve, így minden idelátogató megtalálja a neki megfelelőt.

A kártyával egyelőre 34 helyen kaphatnak kedvezményeket a vendégek, melyek lefedik a térség teljes termékkínálatát (vidék, vízpart, aktív, kultúra és helyi ízek termékkategóriák). Több szolgáltató 100 %-os kedvezményt biztosít: ingyenes a belépésa Sobri Jóska Kalandparkba, a halimbai gyógynövényeket bemutató Dr. Szalai Miklós Emlékházba, a Rőthy Mihály Egyháztörténeti Gyűjteménybe, a Kabóca Bábszínházban egy gyermek jegye ingyenes egy felnőtt jegy vásárlása eseténvagy vehetnek részt díjtalanul veszprémi idegenvezetésen.

A szervezet egyik stratégiai partnere, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is számos látogatóhelyén kedvezményt biztosít a kártya felmutatóinak. Mindezek mellett elfogadóhelyek még strandok, múzeumok és kiállítóhelyek, a Thury-vár, színházak, borászatok, éttermek, pékség, állatpark, wellness szolgáltatást nyújtó szálláshelyek, egyházi látogatóközpontok, szabadidőparkok is.

A kibocsátó és elfogadóhelyek köre a későbbiek során folyamatosan bővülni fog.

A Bakony & Balaton kártyát a teljes tartózkodási idejük alatt használhatják a vendégek. Átvételére a kibocsátóhelyként megjelölt szálláshelyeken vagy Tourinform irodákban van lehetőség. Annak érdekében, hogy a gyermekek számára is élményekkel teli legyen, minden 6 éven felüli gyerek saját kártyát kap.

A Bakony és Balaton Térségi TDM szervezet a Cartographiával stratégiai megállapodást kötött, melynek egyik elemeként a port.hu oldalon egy nyereményjáték keretében is népszerűsíteni fogják a kártyarendszert.

A Bakony & Balaton kártya projektjén kívül a szervezet még ebben az évben elindítja kerékpárkölcsönző hálózatát is, melyhez kapcsolódóan a Cartographia gondozásában kerékpáros és túraútvonalakat ismertetőtérképeket is megjelentet majd, amelyek – szintén pályázati finanszírozásúak lévén – ingyenesen állnak majd a vendégek részére elsősorban a turisztikai információs irodákban.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.