„Egy kicsit jobbá tesszük a világot”

2017 sem múlhat el a Germany Travel Mart (GTM) nélkül. 43. alkalommal rajtolt el a DZT, Német Turisztikai Hivatal legnagyobb beutaztató seregszemléje, ezúttal a sokat látott, közel ezeréves Nürnbergben.

„Turbulens időket élünk” — ismerte el Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsának elnöke a vásárt mengyitó prezentációjában, mintegy folytatva az előző, május 7-i esti, hivatalos megnyitón megkezdett gondolatmenetét, arról hogy a turizmussal járó tolerancia, az emberek közti hidak építésével képes a világot egy kicsit jobbá tenni. Miközben a nürnbergi operaház kristályfényében, Vivaldi muzsikájára az emberek közti hídépítés egy jelentős fórumát nyitották meg, Marine Le Pen elvesztette a francia elnökválasztást, az ősszel választásra készülő Németországban pedig Merkel pozíciói erősödni látszanak.

„Toleránsak vagyunk és nyitottak a világra” — szögezte saját országával kapcsolatban is Petra Hedorfer, kiegészítve azzal, hogy az ország továbbra is mindent megtesz a biztonságért. „Németország biztonságos desztináció” — jelentette ki. A DZT igazgatótanácsának bajor elnöke utóbbira bizonyítékként a 2017. január-februári beutazó vendégéjszaka-növekedés 3,2 százalékos mértékét hozta fel. Ez különösen a tavaly év végi, tragikus berlini események tudatában lényeges — hívta fel a figyelmet. Messze még az idei év statisztikai összefoglalója, de a DZT 0-2% közötti növekedést jósol 2017-re.

2016 annyiban megint nem szolgált meglepetéssel, hogy immár hetedik éve a német beutazó turizmus folyamatosan növekszik, és az európaiak áltat tett utazások számában szintén hetedik éve megelőzi a harmadik helyezett Franciaországot. Ebben a rangsorban Spanyolország az abszolút győztes; földrajzi helyzetének köszönhetően sikeresen fölözte le a keleti mediterrán térség tengerparti nyaralóhelyeitől félelmükben elpártolt turistatömegeket.

De vissza a németekhez, ahol tavaly először lépte át a külföldi vendégéjszakák száma a 80 milliót (80,8)! Ez 1,1 millióval több éjszaka 1,4%-os növekedés mellett a 10 ágyasnál nagyobb kereskedelmi szálláshelyeken. Európa közel 2%-kal nőtt, azonban a tengerentúli küldő piacok összességében 0,3%-kal csökkentek. Utóbbiért a dél-amerikai — különösen a brazil — gazdaság gyengélkedése, Japán valamint az Öböl-térség erőteljes visszaesése felelős. Ugyanakkor a közel-keletiek német pénztárcákban hagyott költése kiemelkedő: 3,2 milliárd euróval 3. a tengerentúli piacok közt. Ezt a sort az USA vezeti 5 milliárddal, mögött Kína 4,6-tal, aminek igen jelentős része vásárlásból származik — tudtuk meg Hedorfertől. Számunkra ennél tanulságosabb a küldő piacok közt is igen előkelő helyet elfoglaló Lengyelország tavalyi, 3,8 milliárd eurós költése. Azonban vendégéjszakák terén a kelet-európai régió legnagyobb növekedését mégsem nekik könyvelhetik, hanem Horvátországnak (14,1%) és Romániának (10,1%). Utóbbi Németország 20. legnagyobb küldő országa.

Mi magyarok a tavalyi 707 208 vendégéjszakával a teljes nemzetközi mezőny 25. helyére futottunk be. Változás előző évhez képest nem történt, piaci részesedésünk a teljes vendégéjszakaszámból 0,9%. 13,9 százalékos részesedésével Hollandia — mint évek óta mindig — továbbra is az első. Czeiszing Miklós, a DZT budapesti képviseletének vezetője arról számolt be, hogy az év első két hónapjában a régiós átlagot meghaladó, 6,4%-os vendégéjszaka-növekedést produkáltunk. Czeiszing szerint ez jelentős mértékben a fapadosok által nyitott új német járatoknak köszönhető. Így a Ryanair tavaly novemberben startolt Budapest-Nürnberg járatának, ami a ferihegyi „karámozást” leszámítva jelenleg valóban legmegfelelőbb módja, hogy eljussunk a Christkindlesmarkt, a szigorúan 8 centis nürnbergi kolbászok valamint a sajnálatos nemzetiszocialista múlt és Dürer városába, ahol a napokban a róla elnevezett légikikötőben stílusosan a helyi Playmobil gyár óriás Dürer figurája vár egy hasonlóan méretes GTM 2017 feliratú kofferrel.

„Bajorország minden 5. vendégéjszakája külföldi” — hangzott el a május 7-i, operaházi megnyitón. Ehhez Magyarország is tőle telhető módon teszi oda magát. A tavaly 17,5 millió külföldi vendégéjszakával Németországban első helyen végzett szövetségi állam a magyarok számára is az első számú német desztináció. Nem véletlen: 7 világörökség, 45 ezer hektárnyi nemzeti park, gyógyturizmus, bor, elképesztően finom sörök, és kiterjedt üzleti élet helyszíne a GTM-nek idén immár 6. alkalommal otthont adó Bajorország. 


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.