Egyre több a kínai turista Magyarországon

A kínai beutazó-turizmus fontosságát és jelentős növekedési potenciálját hangsúlyozták a résztvevők hétfőn Budapesten, a kínai Ctrip csoporthoz tartozó Ctrip Customized Travel és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), valamint az EETS Travel közös szervezésében megtartott üzleti fórumon.

Az MTÜ az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: a találkozón majdnem száz szakmai partner vett részt. A magyarországi szolgáltató szektor képviselői, utazási irodák, szállodaláncok mellett turisztikai szövetségek - a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, a Magyar Beutaztatók Szövetsége -, valamint a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ képviselői is tárgyalásokat folytattak a Ctrip képviselőivel.

A közlemény szerint Máté Kristóf, az MTÜ értékesítésért felelős igazgatója a fórum megnyitóján kiemelte: több mint 35 százalékkal 371 ezerre nőtt a kínai vendégéjszakák száma 2017-ben Magyarországon. Budapestre ugyanekkor pedig 178 ezer kínai vendég érkezett, amivel Kína a TOP10 küldőország között szerepel a fővárosnál.
Kane Hszü, a Ctrip ügyvezető igazgatója beszámolt arról, hogy a kínai lakosság 10 százaléka rendelkezik útlevéllel, ami 130 milliónyi potenciális utazót jelent, a kínai turisták száma évről-évre nő. Az adataik szerint az utazók jelentős többsége 20-49 év közötti, egyéni utazó, akik jellemzően az 500 legnagyobb kínai vállalat képviselői is egyben - mondta.

A Ctrip kutatási igazgatója, Andrew Hszie elmondta, hogy a kínai turisták 76,5 százaléka ázsiai, 9,3 százaléka európai, 8,7 százaléka észak-amerikai úti célt keresett fel 2017-ben. Európa a nyári hónapokon kívül holdújévkor (februárban) számíthat nagyobb kínai beutazó forgalomra - mondta, hozzátéve: Európában jellemzően hosszabb időt, 10-12 napot töltenek, és egyszerre több országot látogatnak meg.

A Ctrip jelenleg Ázsia legnagyobb és a világ második legnagyobb online utazási ügynöksége. A cégcsoportot a Nasdaq 2003 óta jegyzi, munkatársaink száma meghaladja a 30 ezret. A Ctrip Customized Travel jelenlegi szolgáltatói hálózata több, mint 1000 várost és 107 országot fed le.

A találkozó célja volt, hogy további magyar szolgáltatókkal bővüljön a Ctrip portfóliója. Az MTÜ és a Ctrip 2017 novemberben kötött stratégiai megállapodást.

Forrás: MTI


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.