Egységes megjelenést kapnak a szekszárdi borok

A palackos borok egységes megjelenéséről állapodtak meg a szekszárdi borászok, borászokat tömörítő szervezetek és a város önkormányzata, három szekszárdi borfajtát már jövőre egységesen hozhatnak forgalomba.

A megállapodást közel kétórás vita után Eszterbauer János, a Szekszárdi Borászok Céhének elnöke, Herrné Szabadi Judit, a Szekszárdi Borvidék Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Heimann Zoltán, a szekszárdi borvidéki hegyközségi tanácsának elnöke, Kővári László, az önkormányzat gazdasági és pénzügyi bizottságának elnöke, valamint hét borász – köztük Vesztergombi József, Takler Ferenc és Vida Péter – írta alá.

Heimann Zoltán az aláírást megelőzően elmondta: a következő öt évben évente százezer palack szekszárdi kadarkát, kékfrankost és bikavért terveznek elsősorban hazai piacra vinni. Az elképzelések szerint a kadarkát legalább 2000, a kékfrankost legkevesebb 3000, a bikavért pedig 3500 forintos palackonkénti áron kínálnák. A legkisebb mennyiség, amellyel egy borász részt vesz a közös megjelenésben, ezer palack lehet.

A most elfogadott palackforma a burgundi borok tradicionális megjelenésére hasonlít, a szekszárdi változaton szalagvonalban lesz olvasható a Szekszárd név, és feltüntetik a város címerét is.

A megállapodás szerint a tételekről az ilyen bort forgalmazó borászok vakkóstolással, 75 százalékos többséggel döntenek majd, és lehetőséget adnak az utólagos analitikai ellenőrzésre is. Az a borász, aki nem az elfogadott bort palackozza, öt évig nem forgalmazhatja az egységes szekszárdi bort.

Eszterbauer János elmondta: a szekszárdi borok piaci részesedésének növekedését várják a most elfogadott megállapodástól, amelyhez várhatóan többen csatlakoznak majd. Megjegyezte azt is, hogy az egységes megjelenés mögött szigorú minőségvédelmi rendszert alakítanak ki.

Heimann Zoltán közlése szerint jelenleg közel tízmillió palack szekszárdi bor kerül elsősorban magyar piacra; a palackos szekszárdi borok aránya az utóbbi évben megkétszereződött. Mint mondta, a magyar borvidékek közül eddig a tokaji jelent meg egységes palackkal, a többi borvidék még adós ezzel.

A hegyközségi tanács elnöke elmondta azt is, hogy az idén az átlagosnál 20-30 százalékkal kevesebb, de jó minőségű termésre számítanak a történelmi borvidéken. Új jelenség, hogy a fürtökön eltérő a szemek érettsége, a savak ugyanakkor megmaradtak, és a cukortartalom sem olyan magas, mint a korábbi években – tette hozzá.

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.