Egysíkú az Új Széchenyi Terv a szállodások szerint

Örül ugyan a Magyar Szállodaszövetség, hogy kiemelt szerepet kap az Új Széchenyi Tervben az egészségturizmus, szerintük azonban az ágazat dinamizálása érdekében egyéb területekkel is foglalkozni kell.

A szövetség által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában úgy fogalmaznak: "nagyon örülünk annak, hogy az Új Széchenyi Terv „Gyógyító Magyarország – Egészségipar” fejezetben olyan ambiciózus célokat fogalmaztak meg, hogy 10 év alatt plusz 350.000 új munkahely jöjjön létre ebben az ágazatban, s a turizmus GDP-hez való hozzájárulása 10 év alatt a duplájára emelkedjen".

A szövetség szerint a hazai turizmus dinamizálásához nem elég csak az Új Széchenyi Tervben kiemelt területként kezelt egészségturizmus fejlődését preferálni. Foglalkozni kell a konferenciaturizmussal, Budapest, Balaton turizmusával, és a vidék turizmusfejlesztésével, beleértve a kiemelt regionális repülőtereket is.

A turizmus egyes szegmensei preferálásának eldöntésénél feltétlenül figyelembe kell venni a különféle motivációval érkezők átlagos költését - jegyzi meg a szakmai szervezet. A KSH adatai szerint a gyógy- és egészségturisztikai céllal érkezők 16.300 forintot, az üzleti turizmusban résztvevők 28.400 forintot, a konferenciákon részt vevők átlagosan 31.500 forintot költenek naponta - mutat rá az MSZSZ.

Álláspontjuk szerint nem lehet a magyar turizmust növekedési pályára állítani Budapest turizmusának összefogáson alapuló, állami és önkormányzati támogatásokra is épülő fejlesztése, marketingjének jelentős növelése, néhány infrastrukturális fejlesztés megvalósítása nélkül.

Hasonlóképpen nem lehetséges a magyar turizmusban növekedést elérni, ha a Balaton, mint turisztikai régió komplex fejlesztésével a program nem számol. Bár a Balaton melletti gyógy- és wellness turizmust az Új Széchenyi Terv lefedi, de a Balaton mellett meghatározó a nyaraló-, jelentős a vitorlás-, a bor-, a konferencia-, a rendezvényturizmus, stb. is.

A Magyar Szállodaszövetség egyetért azzal, hogy hatékony, professzionális keresletélénkítésre van szükség, de nem csak a turizmus mintegy negyedét adó egészségturizmus, hanem a turizmus minden ága növekedésének beindításához.

A belföldi kereslet ösztönzésére feltétlenül szükséges az üdülési csekk korábbi adómentességének visszaállítása, illetve a tervezett rekreációs kártya bevezetése, az OEP támogatások növelése. Fontos, hogy a rendszer párhuzamosan is jól működjön, nehogy az átmeneti időszakban adminisztrációs problémák miatt csökkenjen a kereslet.

A nemzetközi piacon a turisztikailag sikeres országok gyakorlatát követve - a vendégéjszakák számában és a bevételekben mért kereslet megkívánt kétszámjegyű növelése érdekében - az eddigieknél lényegesen nagyobb ráfordítással és jobb hatékonysággal erősíteni kell a külpiaci promóciót is, javítani kell az országképet. Kifejezetten az egészségturizmus gyorsabb fejlődését segítheti elő a külföldi biztosítókkal való kapcsolatépítés. Ehhez európai szinten szükséges a magyar egészségügyi kormányzat és EU-s parlamenti képviselők lobbizása a határokon átnyúló egészségügyi szolgáltatások korlátainak felszámolása érdekében.

A turisztikai kereslet növelése céljából roppant fontosnak tartja a szövetség azt is, hogy a vendégvonzó események, rendezvények száma gyarapodjon a fővárosban és vidéken egyaránt. Ehhez az önkormányzatok számára biztosítani kellene a regionális turizmusszervezéshez elengedhetetlen korábbi forrásokat.

A szövetség egyetért azzal is, hogy felülvizsgálják a teljes adórendszert, beleértve az idegenforgalmi adót, szálláshelyi és vendéglátó áfát. Az adóterhek EU-s átlaghoz való közelítése és csökkentése a turizmus versenyképességének jelentős növelését eredményezi. A Magyar Szállodaszövetség szerint látni kell azonban, hogy a kormány eddigi adózással kapcsolatos intézkedései bár örvendetesek, de a turisztikai vállalkozások, s különösen a szállodák jelenlegi problémáit nem oldják meg.

A szövetség szerint is a jövőben nem kapacitásbővítésre, hanem elsősorban minőségfejlesztésre, egyedi kínálat és szolgáltatások megteremtésére van szükség. Meggyőződésük, hogy a hazai turizmus fenntartható fejlődése beindításának alapja a kis- és közepes turisztikai vállalkozások, s ezek között a szállodák jövedelmezőségének javítása. Ehhez viszont a kereslet ösztönzése mellett a szabályozási környezet javítása szükséges. Ez elsősorban az áfakulcsok és a bérjárulékok csökkentését jelenti. Ha ebben nem történik előrelépés, ha nem nő jelentősen a kereslet, nem képződnek új munkahelyek.

A Magyar Szállodaszövetség javasolja, hogy készüljön egy új nemzeti turizmus-stratégia, amely a turizmus növekedési pályára állítására fókuszál. Ennek elkészítéséhez szakmai összefogásra van szükség, amihez az MSZSZ felajánlja együttműködését.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.