Elkezdődött a téli készülődés

A Deutsche Lufthansa AG ma bejelentette a 2018/19-es téli menetrendjének újdonságait. A magyar utazók számára talán legfontosabb hír, hogy a légitársaság tovább bővíti járatszámát Budapest és Frankfurt között.

 Az útvonalon korábban a téli menetrendben négy járat közlekedett, 2017. december 11-től viszont a téli időszak alatt is naponta öt, illetve heti 35 járat közül választhattak az utasok. 2018 októberétől ismét bővül ez a járatszám és a hétfőtől péntekig közlekedő új, délutáni járatoknak köszönhetően heti 40 Lufthansa-járat áll az utasok rendelkezésére a két város között.

Az LH1344-es új járat 16:00-kor száll fel Frankfurtból és másfél órával később landol Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Visszafelé 18:10-kor indul a járat, majd 1 óra 45 perces menetidő után 19:55-kor landol Frankfurtban. Ezt a járatot is egy Airbus A320-as repülőgép szolgálja ki üzleti és turista osztályos konfigurációban. A járatok a téli menetrend két kiemelt időszakában repülnek: október 29-től december 14-ig, majd február 11-től a nyári menetrend életbe lépéséig, március 19-ig.

A légitársaság hat új, turisták által kedvelt úti céllal bővíti Frankfurtból és Münchenből induló járatai körét:

A jövőben a Vörös-tenger partján fekvő dél-izraeli üdülőhelyre, Eilatba (Ovda) is indít járatokat Frankfurtból és Münchenből, heti négy járattal érhető el (csütörtökön és vasárnap Frankfurtból, kedden és szombaton Münchenből).
A marokkói Agadirba is repülnek minden hétfőn és szombaton Frankfurtból és minden vasárnap Münchenből. Heti tizenkét járatot indít az olaszországi Triesztbe Frankfurtból, szintén onnan el lehet érni majd a görögországi Szalonikit.
Münchenből új európai célállomás az egyesült királyságbeli Edinburgh.  2018 decemberétől minden kedden és szombaton repül Skócia fővárosába, kiegészítve a már eddig is meglévő frankfurti járatot.
Münchenből elérhető új úti cél továbbá a norvégiai Tromsø. A Lufthansa minden csütörtökön és szombaton indít Airbus A319 repülőgépet a norvég városba. Tromsøbe Frankfurtból is indulnak járatok.

 

Az új járatok áttekintése

 

Frankfurt (FRA) – Eilat (VDA)

• Hetente kétszer (csütörtökön és vasárnap 2018. október 28-tól)

• LH670: FRA 10:15 – 15:30. VDA (Cs)

• LH670: FRA 10:45 – 16:00 VDA (V)

• LH671: VDA 16:30 – 20:25 FRA (Cs)

• LH671: VDA 17:00 – 20:55 FRA (V)

• Távolság: 3161 km (1707 tengeri mérföld)

• Airbus A320

 

München (MUC) – Eilat (VDA)

• Hetente kétszer (kedden és szombaton 2018. november 10-től)

• LH684: MUC 10:30 – 15:30 VDA

• LH685: VDA 16:35 – 20:10 MUC

• Távolság: 2861 km (1545 tengeri mérföld)

• Airbus A319/A320

 

Frankfurt (FRA) – Agadir (AGA)

• Hetente kétszer (hétfőn és szombaton 2018. október 29-től)

• LH1328: FRA 11:25 – 14:20 AGA

• LH1329: AGA 15:15 – 20:10 FRA

• Távolság: 2656 km (1434 tengeri mérföld)

• Airbus A320

 

München (MUC) – Agadir (AGA)

• Hetente egyszer (vasárnap 2018. november 4-től)

• LH2698: MUC 8:05 – 11:00 AGA

• LH2699: AGA 12:00 – 16:50 MUC

• Ár: bruttó 199 eurótól

• Távolság: 2692 km (1454 tengeri mérföld)

• Airbus A319

 

Frankfurt (FRA) – Trieszt (TRS)

• Hetente tizenkétszer (2018. október 28-tól)

• LH228: FRA 9:05 – 10:25 TRS (hétfő-csütörtök)

• LH228: FRA 9:00 – 10:20 TRS (péntek/szombat)

• LH229: TRS 11:00 – 12:25 FRA (hétfő-szerda)

• LH229: TRS 11:05 – 12:30 FRA (csütörtök)

• LH229: TRS 11:15 – 12:40 FRA (péntek/szombat)

• LH244: FRA 16:00 – 17:20 TRS (hétfő/szerda-péntek/vasárnap)

• LH244: FRA 16:15 – 17:35 TRS (kedd)

• LH245: TRS 18:20 – 19:45 FRA (hétfő-péntek/vasárnap)

• Távolság: 594 km (321 tengeri mérföld)

• Canadair CRJ 900

 

Frankfurt (FRA) – Szaloniki (SKG)

• Hetente kétszer (pénteken és vasárnap 2018. október 28-tól)

• LH1288: péntek FRA 7:10 – 10:35 SKG

• LH1289: péntek SKG 11:30 – 13:10 FRA

• LH1288: vasárnap FRA 11:05 – 14:30 SKG

• LH1289: vasárnap SKG 15:25 – 17:05 FRA

• Távolság: 1542 km (833 tengeri mérföld)

• Airbus A320

 

München (MUC) – Edinburgh (EDI)

• Hetente kétszer (csütörtökön és szombaton 2018. december 1-től)

• LH2580: kedd/szombat MUC 10:20 – 11:40 EDI

• LH2581: kedd/szombat EDI 12:25 – 15:30 MUC

• Távolság: 1333 km (720 tengeri mérföld)

• Airbus A319 / CRJ 900

 

München (MUC) – Tromsø (TOS)

• Hetente kétszer (csütörtökön és szombaton 2018. december 1-től)

• LH2458: csütörtök MUC 7:20 – 10:50 TOS

• LH2459: csütörtök TOS 11:45 – 15:20 MUC

• LH2458: szombat MUC 9:00 – 12:30 TOS

• LH2459: szombat TOS 13:25 – 17:00 MUC

• Távolság: 2407 km (1300 tengeri mérföld)

• Airbus A319

 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.