Élőlánccal tiltakoznak a zöldek a Velencei-tó kapuja ellen

Az Európai Unió által 1,5 milliárd forinttal támogatott Velencei-tó kapuja projekt megvalósítása ellen tiltakoznak civil szervezetek: az Angelika Természetvédő Egyesület aktivistái más szervezetekkel összefogva figyelemfelkeltő demonstrációt tartanak a közeljövőben, és akár élőlánccal is megakadályozzák, hogy a beruházás megkezdődjön - jelentette ki a szervezet elnöke, Szigeth Gábor az MTI-nek hétfőn.

Az egyesület szerint a beruházás "tájidegen", veszélyezteti "a tó vízbiztonságát és természeti értékeit", s megvalósításával szemben "erős a társadalmi ellenállás". Velence képviselőtestületétől ezért a projekt előkészítésének leállítását, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosától pedig állásfoglalást kért a szervezet - mondta el Szigeth Gábor. Velence polgármesterétől pedig azt várják, hogy biztosítson lehetőséget a szervezet számára valamennyi, a projekttel kapcsolatos dokumentum megtekintésére - tette hozzá az elnök.

A civil szervezetek június elején kezdtek tiltakozni a beruházás megvalósítása ellen, pedig az elképzelések már 1999-ben ismertek voltak, a konkrét projektről pedig először 2007-ben ismertették, azt követően pedig 36 alkalommal tárgyalt a képviselőtestület. Több lakossági fórumon ismertették, a település lapjában pedig rendszeresen tájékoztatták a velenceieket az előkészítő munkák állásáról - mondta a polgármester. Oláhné Surányi Ágnes (független) szerint a támadás az ellenzőket fűtő, kissé korai önkormányzati "választási láz számlájára írható" - értesült az MTI.

A projekt keretében a termálfürdő és a szabadstrand közötti, mintegy húsz hektáros partszakaszon új városközpont és turistaparadicsom alakul ki. A több mint 2,2 milliárd forintos beruházás keretében - amelyhez 680 millió forinttal járul hozzá az önkormányzat - egyebek között kicserélik a közműveket, átépítik a kikötőt, hozzá új gyalogoshidat építenek. Játszóteret, homokos lidót, fedett korzót, sétányokat alakítanak ki, s szolgáltató centrumot nyitnak, ahol üzletek, valamint galériás panoráma terasz, díszterem és rendezvénytér is helyet kap.

Az önkormányzat birtokában vannak a szükséges hatósági engedélyek, lefolytatták a közbeszerzési eljárásokat, kiválasztották a kivitelezőt, és a jövendő létesítmények üzemeltetőjét is. A munkát a nyáron tervezik elkezdeni, befejezni pedig 2011. szeptember 30-ig kell, mert addig érvényes a támogatási szerződés. Az uniós pénz másra nem használható, amennyiben meghiúsul a projekt, a város elveszti a 1,5 milliárd forintos támogatást - hangsúlyozta Oláhné Surányi Ágnes.

Rámutatott: a projekt megvalósítása fontos lenne a városnak, hiszen megvalósítása az idegenforgalom növekedésével, új munkahelyek teremtésével jár együtt. A beruházás a település költségvetését, gazdálkodását semmilyen módon nem veszélyezteti. A polgármester visszautasította azt az állítást, amely szerint új Sukoró-ügyről van szó: a velencei beruházás ugyanis önkormányzati földterületen valósul meg, a keletkezett vagyon közös tulajdonban marad, a várost gyarapítja, s az elkészült létesítmények pedig mindenki előtt nyitottak lesznek - hangsúlyozta Oláhné Surányi Ágnes.

A projekt előkészítésére egyébként már eddig bruttó 259 millió forintot költött az önkormányzat, amelyből 116,4 millió forint támogatás volt.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.