Első katalógusát mutatta be az Utazom.com

Megújult az Utazom.com, bizonyítja ezt road show-juk utolsó budapesti állomásán megtartott első katalógus-bemutatójuk, amelyben a 2018-as nyári árualapját ismertették február 20-án, kedden a Benczúr Hotelben.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mozgalmas évünk volt, a mostani bemutatóval fejeztük be a február elején indult road show-t, amelynek során voltunk Nyíregyházán, Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Győrött, mintegy kétszáz partnerrel találkoztunk" – mondta el lapunk munkatársának Szokodi Béla, az Utazom.com partnerkapcsolati menedzsere. Következő nagyobb bemutatkozó állomásuk az Utazás Kiállítás lesz, miközben folynak az előfoglalási akciók.

A nyári árualapjukról szóló prezentációt Szokodi Béla kezdte, aki alapvető információkat osztott meg a mintegy száz résztvevővel. Árualapjukban 51 ország szerepel, melyeket a partnereknek létrehozott weboldalon lehet böngészni a viszonteladóknak. Ugyanezen a felületen letölthető a katalógus is és elérhetőek az aktuális akciók.

Megbízható és stabil hátterű partnerhálózatuknak köszönhetően a legjobb ár-érték arányú szálláshelyeket és utazási csomagokat kínálják vásárlóiknak Horvátországba, Spanyolország legnépszerűbb nyaralóhelyeire, Ciprusra, Máltára, Olaszországba, az Egyesült Arab Emírségekbe, Kubába, Balira és Thaiföldre is. Izgalmas kalandtúráikon felfedezhetik velük Madeirát, Toszkánát és Perut, a gyalogos- és kerékpártúrák mellett pedig kipróbálhatják a via ferrátát és hótalpas túrázást is. A 2011-ben alapított utazom.com utazási iroda egyedülálló a magyar utazási irodák széles palettáján.

Nem csak saját szervezésű egzotikus utazásokat és nyaralásokat, városlátogatásokat ajánl utasainak, de a szabadidejüket aktívan eltölteni vágyó közönség is kedvére válogathat kalandtúráik közül. A legnépszerűbb európai nagyvárosokba szervezett, kedvező árú városlátogatások és a magas minőségű, különlegesen szép helyszínekre szervezett nászutak, nyaralások és körutazások a Föld legszebb régióiban nyújtanak életre szóló élményeket a velük utazóknak.

Horváth Niké mutatta be a Görögországon és Cipruson lévő szállodai kínálatot, Dél-Ciprusra a Wizz Airral és a Ryanair járatával utazhatnak, újdonság a közvetlen Paphos-i üdülési lehetőség. Észak-Ciprusra is vannak útjaik, amelyekhez a Wizz Airral repülhetnek, magyar nyelvű programok és magyar idegenvezető áll az utasok szolgálatára. Korfura a Travel Service Airline chartert tudják nyújtani a garanciális szálláshelyekre utazóknak, de egyes szálláshelyeket a Ryanair járatával is elérhetőek. Fontos információ szinte minden desztinációnál, hogy az üdülőhelyi illetéket a helyszínen kell fizetni!

Zakynthosra a Travel Service charterrel szerdán Budapestről, szombaton pedig Debrecenből indul járat, de Ryanair járataival is elérhetők egyes szállodák. Kiváló ár-értékarányú szállodát kínálnak Laganasban, az Albatros aparthotelt, amely 300 méterre van a tengerparttól és nagyon kedvelik a magyarok, többek között az elérhető ingyenes wi-fi kapcsolatért is. Rodoszra az  Aegean Airlines charterrel keddenként repülhetnek a garantált szálláshelyre, idén először jön a képbe: Santorini, ahol az Aegean Airlines menetrend szerinti járatával athéni átszállással jutnak el a nyaralni vágyók a 2-3- 4 csillagos szállodákba. A hét éjszakás turnusokat lekéréssel hosszabb, vagy rövidebb időre is foglalhatják.

Marokkó is a kínálatukban szerepel, a Ryanair járatával utazhatnak, szerepel Budapest Marrakesh-Agadír-Budapest kombinációban is.

Dózsa Zsuzsanna munkatársuk a Spanyolországi lehetőségekről beszélt. Elmondása szerint ez az ország az árualapjuk nagy részét képezi, nagyon kedveltek az útjaik, jók a szállodák. A Costa Brava, az egyik legnépszerűbb spanyolországi nyaralási célpont. Ide péntekenként Budapestről indul gép, a garantált szobákat hosszabb és rövidebb időkre is foglalhatjuk. A Costa Del Sol üdülésre a Wizz Air és a Ryanair járatával utazhatnak, itt nincs üdülőhelyi díj, és foglalhatók a szállások 7-9-10-11 éjszakára is. Örömhír, hogy itt több szállodát felújítottak. A Gran Canaria 7-14- éjszakások a turnusok, és abszolút kedvenc a háromcsillagos Beverly Park Hotel tengerre néző szobáival központi fekvésével, valamint a magyar idegenvezetővel induló kirándulások.

Fajta Gábor, az Utazom.com irodavezetője a máltai lehetőségeket mutatta be, felhívta a figyelmet arra, hogy üdülőhelyi díjat minden esetben az utasnak kell fizetnie. Ide Wizz Airral utazhatunk, 3-4-5-7-9-11 éjszakás turnusokra lehet jelentkezni. Itt nagyon kedvelt négy csillagjával a Diplomat Hotel, amely Slimea központjában helyezkedik el egy tengerparti sétányon. Szicília/Palermo és Szicília/Catania is kedvelt úti céljuk a magyaroknak, jó kirándulások várják a nyaralókat.

Az Olasz Adriára egyénileg, vagy busszal javasolják az utat, a hét éjszakás turnusokat szombatonként váltják, apartmanokat vannak Bibionében, Lignanon és Caorléban, szállodák Jesolóban, Riminin és Cavallinon várják a vendégeket.

Az Egyesült Arab Emirátusokban lévő üdülési lehetőségekről Dózsa Zsuzsanna adott tájékoztatást, várja az utazókat Dubai, Abu Dhabi és Ras Al Khaimah, ide a Wizz Air, vagy az Emirates járataival juthatunk el. Három- négy- és ötcsillagos szállókat kínálnak Dubaiban, a legkedveltebb a négycsillagos Marina Byblos Hotel és nagy kedvenc a Sheraton Jumeiram, amely öt csillagjával vonzza a kényelmet szeretőket.

Horvátország is kedvelt úti cél, már három éjszakától foglalhatóak szobák Isztriától Dalmáciáig, Fajta Gábor szerint a tengerpart hossza nem változik, és a kapacitás sem nő megfelelő mértékben, így figyelmeztetni kell az utasokat, hogy időben foglaljanak szállást. Több mint 600 szálláshelyet kínálnak, az egyik legismertebb Porecben a felújított Delfin hotel.

Az Utazom.com exkluzív újdonsága Dramaljban, Crikvenicától két kilométerre lévő kétcsillagos közvetlen tengerparti Riviéra hotel, valamint a háromcsillagos Villa Kastela, Kastela Stafilicban, ez a kis hotel Trogirtól hat, és Splittől 20 kilométerre van.

Ezt látni kell! - szlogennel szerveznek utat Kínába és Izraelbe. Egyetlen útba sűrítik a látnivalókat mindkét helyen, négycsillagos szállodákban, verhetetlen áron hirdetik. Nyárra egzotikus utakat is hirdetnek Thaiföldre, Balira, Kubába és Dominikába.

A katalógus-bemutató és az ebéd utáni workshopon az Utazom.com aktualitásairól személyesen beszélhettek referenseinkkel.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.