Eszmecsere a fesztiválokról

A 2018-as felvételi adatok alapján bár 120 helyet hirdettek, de 900-an jelentkeztek a Budapesti Corvinus Egyetemre azok, akik a turizmust választották hivatásuknak és itt szeretnének tanulni. Az érdeklődés pedig emeli a színvonalat - mondta dr. Zoltayné dr. Paprika Zita dékán a június 4-én a Corvinuson megrendezett turizmusfejlesztés témájú szakmai konferencia megnyitóján.

Az eseményt nem először rendezik meg, ez része annak a sorozatnak, amelyet az egyetem a turizmus különböző területének megbeszélésére tart, és arra fekteti a hangsúlyt, hogy a terület két oldala cseréljen eszmét, azok, akik a jövő szakembereit képzik, és azok, akik már a szakmában dolgoznak.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntőjében gyorsan változó és érzékeny területének nevezte a turizmust, amely egyre inkább húzó ágazat, amelyet az egyetem a képzéssel segít.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója statisztikát sorolt: a KSH közzétett adatai szerint februárban a külföldi vendégek száma 6,4, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 7,4 százalékkal emelkedett, a belföldi vendégek száma 10,4, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 10,7 százalékkal emelkedett. Összességében 8,5 százalékkal több vendég 9,0 százalékkal több éjszakát töltött el a szálláshelyeken. A szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele 11,9 százalékkal 25,9 milliárd forintra nőtt, ezen belül a szállásdíjbevétel 11,2 százalékkal 13,7 milliárd forintra, a vendéglátás bevétele 24,8 százalékkal 6,6 milliárd forintra emelkedett.

A tavaly elfogadott Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia nagyszabású célokat fogalmazott meg az ágazatban – például 16 százalékra emelné a turizmus GDP-ben adott arányát –, mindehhez a Kisfaludy Programban immár jelentős források is elérhetőek a hazai vállalkozások számára - mondta Guller Zoltán. Az ügynökség célja, hogy a szezonalitás csökkenjen, és mindenki töltsön el még egy éjszakát Magyarországon. 2017 novemberéig a turisták annyi éjszakát töltöttek el hazánkban, mint 2016-ban egész évben. Az összeredmény megközelítheti a 30 milliós vendégéjszaka-számot, amely elérhető közelségbe helyezi a 2030-ra kitűzött célt, az 50 milliós vendégéjszaka-számot, szeretnék elérni, hogy Budapest top európai főváros legyen, megelőzve Prágát és elérve Bécset. 

Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség elnöke szerint turisztikailag nem kiemelt térségben a fesztiválok kiemelt lehetőséget jelentenek, arra kell figyelni, hogy láthatóak, vonzóak, elérhetőek és minőségiek legyenek a fesztiválok, és ehhez térbeli és időbeli koncentrációra van szükség.

Fiák Krisztina (MTÜ) hazánkban fesztiválnak neveznek évente vagy háromezer rendezvényt, ezek előnye többek között az is, hogy alkalmasak a szezon meghosszabbítására, és a térség megismertetésére.

A budapesti fesztiválkörképet az eseményen Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője ismertette prezentációjában, amelyben kiemelte, hogy egy jól felépített fesztivál márkát is jelent, amely szemléletet is formál. A fővárosban megrendezett mintegy 300 fesztivál 70 százaléka a nyári időszakban van.

Az előadások után kerekasztal beszélgetéseken foglalkoztak a fesztiválok társadalmi, kulturális és gazdasági hatásaival. A délután folyamán a kulturális turisztikai menedzser szakirányú képzéseket mutatták be, a fesztiválok és a képzés nemzetközi tapasztalatairól számoltak be, majd a sikeres fesztiválok társadalmi és kulturális hatásáról cseréltek eszmét.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.