História-völgy: az eleven múlt

Lezárult a fejlesztési projekt és megnyílt Borsod-Abaúj-Zemplén Megye észak-keleti részének új turisztikai látványossága, a História-völgy.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Közös elképzelés volt, hogy a települések évszázadok során fennmaradt kulturális emlékeit őrizzük meg és adjuk át az utókornak. A História-völgy létrehozásának gondolata a vidék jeles kutatója, dr. G. Fekete Éva, a Miskolci Egyetem docense fejében született meg. Az ötletet a térség több  települése el is fogadta, akik közös konzorciumot alkotva pályáztak az Észak-magyarországi Regionális Operatív Program keretében fejlesztésekre, a megvalósításhoz 460 millió forint európai uniós támogatást nyertek el, mondta el lapunknak Csabai Gyula, Boldva polgármestere, a Cserehát Település Szövetség elnöke.

Az 540 millió forintos program tizenkét helyszínt ölel fel, Bodvától indul és 55 kilométeres hosszúságban, a szlovák határnál levő Hidvégardóval zárul. Boldván jelképesen megnyitották a História-völgy kapuját, valamint műemléki környezetben létrehozták a Barátok Házát. A kulturális és turisztikai központban a helyi szerzetesélet emlékeit állították ki, köztük az egykori boldvai kolostorban keletkezett, első magyar nyelvi emléküknek, a Halotti Beszédnek is emléket állítanak.

Borsodszirákon, az úgynevezett "Hímes házban" olyan bemutatóhelyet alakítottak ki, ahol a paraszti barokk lakás- és viselet emlékeit mutatják be. Utóbbiakat fel is próbálhatják a turisták. Egyébként ebben a faluban nyugszanak Bartók Béla ősei. A róla elnevezett emlékszobában a látogatók megtekinthetik a világhírű zeneszerző relikviáit, a zenesarokban pedig bele is hallgathatnak a mester műveibe.

Damak határában több évszázados múltra tekint vissza a szőlő- és a gyümölcstermelés. A létrehozott bemutatóhelyen megismerhetik a látogatók a hagyományos fajtákat, a gyümölcstermelés fogásait, valamint a régi és az új feldolgozási módokat.

Szendrőládon a cigány kultúra, a képzőművészet és kézművesség kiállító- és alkotóhelyét láthatja a közönség, miközben hangszereket próbálhatnak ki, cigány dalokat, meséket tanulhatnak.

Szendrő városában a helyreállított vár 17 méter magas kilátó tornyában az építmény történetét, valamint a hajdani végvári élet életképeit mutatják be. Emellett a Szendrőről a XX. században Amerikába kivándorolt és részben visszatért embereknek külön bemutatóhellyel állítanak emléket.

Szalonnán hazánk egyik legjelentősebb román kori műemléktemploma mellett, a parókia épületében a térség kiemelkedő egyházi és világi alkotóit ismerhetik meg a vendégek.

Szinpetriben a könyvnyomtatásra emlékeznek, ahol a "Világ legnagyobb könyve" látható, amelyet hagyományos technológiával készítettek és Guinness-rekordot tartó szenzációnak számít.

Komjátiban gyűjtötték össze a Bódva-völgyi fatornácok és kapuk hagyományos motívumait, amelyeket a felújításokhoz és az új építkezésekhez is felhasználnak.

Érdekességnek számít, hogy a XIX. századi paraszti gazdálkodás egyes elemei még ma is élnek Tornaszentandráson. Az ottani bemutatóhelyen azokat a praktikus módszereket gyűjtötték össze, amelyek a ma emberének a környezettudatos és takarékos háztartásvezetéséhez is hasznosak lehetnek.

Bódvaszilason az egykori Eszterházy uradalom tiszttartó kúriájának pincéjében mutatják be a barokk kor gasztronómiájának néhány elemét. Ezeket meg is ízlelhetnek a turisták.

Végül Hidvégardón - hazánk legészakibb településén - a szlovák határnál zárul a História-völgyi program, ahol a Gedeon kúriában az országhatár változásainak hátterét és annak a mindennapi életre gyakorolt hatását ismerhetik meg az érdeklődők. Bemutatják a határ menti kapcsolatokat, valamint a magyar-szlovák nép kultúrájának egymásra gyakorolt hatásával is foglalkoznak. Hidvégardó az országhatáron átjáró gyalogtúrák központja is, ahonnan versenyeket is indítanak. Az idelátogató turisták kiállításon ismerhetik meg a tájékozódás történetét és eszközeit.

Boldva polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy jövőre fejeződik be az edelényi Couburg-kastély felújítása, ahol turisztikai és kulturális központot létesítenek, amely szintén kapcsolódik majd a História-völgyhöz. Csabai Gyula bízik abban, hogy az említett sokszínű fejlesztési program megvalósulásával még többen ismerhetik meg a História-völgy értékeit, amely vonzóvá teszi ezt a vidéket. Bővül a szálláshelyek száma és több turista érkezhet ebbe a gazdaságilag hátrányos helyzetű térségbe. A fiatalok "kihelyezett" történelem órákon is megismerhetik a História-völgy krónikáját.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.