Így éld túl a Szigetet!

Bár a fesztiválszezon már hetek óta zajlik, a nyári pörgésnek még koránt sincs vége, hiszen a Sziget Fesztivál csak a jövő héten veszi kezdetét. 

Talán sokan már igencsak tapasztaltnak érzik magukat a fesztiválok tekintetében, mégis érdemes odafigyelni néhány apróságra a túléléshez. Ebben szeretnénk most egy kis segítséget adni 7 apró tippel: 

1. Csak a legszükségesebb dolgokat cipeld!

A Sziget nem egy luxushotel, oda nem azért mész, hogy minden szempontból komfortosan érezd magad. Éppen azért jó, mert egy kicsit kiléphetsz végre évente egyszer a komfort zónádból. Ez viszont azt jelenti, hogy nem kell minden piperét, hajvég ápolót, vagy a fiúknak a 3 féle zselét elcipelni. Elég, ha a legfontosabbakat pakolod be a túlélő felszerelésedbe!

2. Tartsd feltöltve a mobilodat!

A mobil sok esetben egy egész este alakulásának lehet kovácsa vagy elrontója a Szigeten, hiszen elég egy röpke pillantás valamelyik sátorra vagy színpadra és már rögtön elveszítheted a barátaidat és oda az este. Figyelj oda arra, hogy mindig 30% felett legyen a telefonod töltöttsége, így nem érhetnek meglepetések.

3. Légy éber!

A lazulás mellett nem árt, ha frissen tartod az elmédet a fesztiválon is. Éberséggel megelőzheted a zsebtolvajok támadásait is. És persze nincs is jobb annál, mint egy pillanatra megállni és kinézni a fejedből – és a fesztivál zajából - egy jó kávé mellett.

4. Jó előre beszéld le a központi találkahelyeket

Természetesen az A terv az, hogy legyen nálad a feltöltött mobilod és keressétek egymást telefonon, ha valaki elveszik. Azonban szükség van egy B tervre is arra az esetre, ha az A terv balul sül el. Ez pedig már a fesztivál kezdetén egy állandó találkahely kijelölésével kiküszöbölhető. Így ha valaki egy órán belül sem kerül elő, akkor csak annyit kell tennetek, hogy elmentek a találkahelyre, ahol ő már lehet, hogy réges-rég vár benneteket.

5. Ne vedd magad túl komolyan

Egy fesztivál arra való, hogy elengedd magad, próbálj meg lazulni és kipróbálni olyan vicces dolgokat, amiket a Szigeten kívül esetleg nem tennél meg. Rengeteg érdekes lehetőség várja kint a fesztiválozókat, ilyen lesz például idén a NESCAFÉ Style Creator installációja a Nagyszínpaddal szemben, ahol bárki megmutathatja sokszínűségét, és egyedi tetoválásokat is csináltathat.

6. Használj vízálló sminket!

A lányoknak mindig fontos, hogy a legjobb arcukat mutassák, ha társaságba mennek. Persze nem ilyenkor kell kipróbálni az új magas sarkút, egy enyhe smink azonban nem árt. Vigyázz azonban, hogy csak a vízálló alapanyagokat kend magadra, mert a Szigeten soha nem tudhatod, hogy mi vár rád.

7. Azonosítsd feltűnően a sátradat!

Ha egy egész hetet a Szigeten töltesz, akkor elég kardinális kérdés, hogy a sátrad jó helyen legyen. Ami azonban még fontosabb, hogy a második nap után is megtaláld ideiglenes lakóhelyedet. Talán furcsán hangzik, de egyáltalán nem olyan könnyű rálelni a sátradra egy átmulatott éjszaka után a porban, hiszen egy idő után minden sátor szürkévé válik. Éppen ezért jelöld meg feltűnően, hogy melyik sátor a tiéd.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.