Ismét sorok a Szépművészeti előtt

"Régi hagyományt követünk, amikor a keddi hivatalos megnyitó után egy nappal a sajtó képviselőinek is tartunk egy bejárással egybekötött sajtótájékoztatót" – így köszöntötte a sajtóképviselőit október utolsó napján délelőtt a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Baán László ezzel arra utalt, hogy az 1906. december 1-jén Ferenc József osztrák császár és magyar király által hivatalosan megnyitott múzeumot másnap, december 2-án a sajtónak is bemutatták.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kint süt a nap, bent pedig két óra időnk van megismerkedni a felújított csarnokokkal, festményekkel, szobrokkal, képekkel, és persze a Leonardo da Vinci és a budapesti Lovas című kamarakiállítással, valamint a Román Csarnokkal. Soha vissza nem térő alkalom volt ez számunkra, mindenhol a kiállításokért felelő szakavatott vezetők mutatták be a páratlan kincseket. Parányi idő ez, de vissza tudunk jönni, mindezt ismét, már behatóbban látni, meg-megállva el-elmélázni a termekben, rácsodálkozni a szobrokra vagy a festményekre. Most csak egy röpke bemutatóra futja, mert két óra múlva, 12 órakor már nyit a múzeum.

Ha úgy gondolja, hogy nagy és erős, lépjen be a 70 évig elzárt, most új köntösben megnyíló Román Csarnokba. A hatalmas terem nagy levegőt kíván, amitől úgy érzi, hogy rögtön kisebb is lesz. A kiváló akusztikájú térben játszik a fény, hol itt, hol ott világítja meg a hatalmas teret. Ilyen lehetett egy középkori bazilika, és a halk beszélgetések keltette zsongás, a cipők halk koppanása visszavihet minket a régi világba.

A múzeum felújításának ez a leglátványosabb része, a csaknem 900 négyzetméter alapterületű, terem egyedülálló falfestményeinek megújításán mintegy 70 restaurátor dolgozott, akik csaknem 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá. A múzeumi tér korszerű hűtési-fűtési, valamint modern világítási rendszert is kapott, ez azért is fontos, mert a Román csarnokban is foglalhatnak le helyet a rendezvényszervezők.

A múzeum sajtófőnöke régi ismerősként nyilatkozott lapunk munkatársának arra a kérdésére, hogy a felújítás mennyivel növelte a rendezvények helyszínét.

- Nemcsak új múzeumpedagógiai helyek születtek, de sokkal több rendezvényt is tudunk befogadni. Eddig nem volt Barokk csarnokunk, most ezzel 800 négyzetméter fontos rendezvényteret kaptunk, és van még két új tér, a Schickedanz-terme, ahol régen a kommunikációs osztály volt, valamint a Michelangelo-terem, amely szintén iroda volt. Ezek vagy időszakos kiállításoknak adnak helyet, vagy rendezvényhelyszínek lesznek. A múzeum összesen kétezer négyzetméterrel bővült, ebből 1400-1500 négyzetméter új terünk van, amely rendezvények helyszíne is lehet – mondta Lévay Zoltán.

Természetesen nem bárki bérelheti ki például a Román Csarnokot! A múzeum külön szervezeti egységénél mérlegelik a bejövő igényeket, a szigorú alapszabályok betartása mellett, ha nem veszélyeztetik a műtárgyakat, bárki tarthat rendezvényeket.

Déli ebédre szólít a harang, amikor kilépek a múzeumból, süt a nap, és hosszú sorok várják, hogy kinyissa kapuit a Szépművészeti Múzeum.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.