Jól teljesít a siófoki élményfürdő

2018 rekordév volt a siófoki Galerius Élményfürdő és Wellnessközpont történetében. Ennek megfelelően idén bővül a 12 éves fürdő: átalakítják a szaunavilágot, hogy még több látogató tudjon részt venni a folyamatosan teltházas szaunaprogramokon. 

2017-hez képest tavaly 12 százalékkal érkezett több vendég a Galerius Fürdőbe – mondta el Balogh Renáta fürdővezető. Már 2018 első hónapjaiban kiemelt forgalmat könyvelhetett el a Galerius, az év végéig pedig összesen 170 ezer látogatót fogadtak. Ősszel a szaunázók hétvégéjén mutatkozik be az új szaunavilág, amit nyáron építenek át.A jelenleg ott található 35 fős finn szauna helyett ősztől már egy 60-70 fő befogadására alkalmas új szauna várja majd a programokra érkező látogatókat. Az eredetileg tíz éve kialakított, már így is nagyon korszerű szaunavilág sokkal modernebb fény- és hangtechnikát is kap.

Balogh Renáta elmondta, hogy küldetésüknek tekintik a szaunakultúra fejlesztését, ezért nyolc éve dolgoznak együtt egy professzionális szaunamester csapattal. Eleinte csak hétvégén tartottak szaunaprogramot a fürdőben, de akkora érdeklődés volt ezekre, hogy már hétköznapokon, szerdán és pénteken is megrendezik az eseményt.

Az alapkelléknek számító aromák mellett zenével, fényekkel, a kiemelt alkalmakkor pedig különleges showelemekkel is feldobják a szaunázás élményét. De azokra a vendégekre is gondoltak, akik a hagyományosabb szaunázás hívei: februártól havonta egyszer „klasszikus”, a szaunázás alapjaihoz visszatérő programon vehetnek részt az érdeklődők. A hosszú hétvégén „forradalmi”, a nemzeti ünnephez kapcsolódó szaunaszeánszra is lehet számítani – mondta el Balogh Renáta.

 


Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.
Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát

Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát 

A programsorozatnak most is része lesz az Akkor és Most Jármű Expo, a Zenei Fesztivál és a Lampionos Hajós Felvonulás.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.