Kambodzsa nem csak Angkor

Egyre több magyar turista választja kiegészítő úti célnak egy thaiföldi vagy vietnami utazáshoz Kambodzsát. Noha még mindig Angkor a sláger, fontos hangsúlyozni, hogy Kambodzsa nem csak Angkor - hívta fel szerkesztőségünk figyelmét Sárdi Rudolf a Kambodzsai Királyság Idegenforgalmi Hivatalának magyarországi és kelet-európai képviselője.

nagy idegenforgalmi beruházásoknak köszönhetően a 420 km hosszú dél-kambodzsai tengerparti szakasz (kiváltképp Sihanoukville és Kep városa) is egyre népszerűbb az utazok körében. Az ASEAN közösség tagjaként, a többi tagállammal együttműködve hosszú távú idegenforgalmi stratégiát dolgoztak ki, amelynek a célja az ASEAN országok között turizmus erőteljes fejlesztése, közös vízum rendszer bevezetése és egymás támogatása, így nem a versenyszellemé, hanem az együttműködésé a fő szerep.

Kulturális díszvendégként tavaly első alkalommal vett rész Kambodzsa saját pavilonnal az UTAZÁS kiállításon, majd 2018-ban az Ouch Borith külügyminiszter-helyettes által vezetett, Magyarországra látogató kormánydelegáció idegenforgalmi, oktatásügyi és kereskedelmi témájú tárgyalásokat is folytatott. A Közép-Kelet-Európából Kambodzsába látogató turisták számszerű növekedésének köszönhetően Thong Khon idegenforgalmi miniszter 2017-ben kibővítette a magyarországi székhelyű képviselet működési körét, amely így Ausztriában és Lengyelországban is aktívan tevékenykedik Kambodzsa beutazó turizmusának és a kétoldalú kapcsolatok előmozdításában.

Sárdi Rudolf ünnepélyesen vacsora keretében búcsúztatta a Magyarországon végzett kambodzsai diákokat. A hazánkban felsőfokú tanulmányaikat lezáró hallgatók fontos szócsövei lehetnek a Magyarországra irányuló idegenforgalomnak, kötődésüknek , a magyar nyelv ismeretének és a Kambodzsában betöltött pozíciójuknak köszönhetően. Hangsúlyozta, hogy mindkét irányban jelentősen erősödtek az idegenforgalmi kapcsolatok.


Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.
Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy

Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy 

Nincs rá jobb szó, dögletes meleg van Borneón – de túl lehet lendülni rajta.
A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak

A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak 

Stuttgart az itt megrendezendő öt izgalmas mérkőzésen túl is tartogat számos látnivalót és izgalmas programot.
Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken

Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken 

A Kanári-szigetek lakosai tiltakozásokat és sztrájkokat terveznek a túlturizmus elleni védekezés érdekében.
Ezek a színes programok várnak Opatijában

Ezek a színes programok várnak Opatijában  

Izgalmas programok, zenei fesztiválok és koncertek.
Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel!

Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel! 

Az engedély nélküli utazásszervezőkkel való utazás veszélyeire figyelmeztet a MUISZ.
Elindult a Mezopotámia Expressz

Elindult a Mezopotámia Expressz 

Az új vasútvonallal felfedezhetjük Törökország kultúrális kincseit.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.