hirdetés
hirdetés

Kauciós lista: sok newcomer a nem chartereztetők között

A Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH) által közzétett nyilvántartás szerint a tavalyi évhez képest alaposan átrendeződött a nem chartereztető, 12 százalékos vagyoni biztosítékkal rendelkező utazásszerezők listájának első 10 helyezettje.

hirdetés

Megőrizte tavalyi első helyét a Fehérvár Travel, amely a tavalyi 408 millióról idén 440 millióra emelte banki letétjét. A tavalyi második helyezett PEGAZUS-SPORT-TOURS Kft. 2011-ben a kilencedik helyre csúszott vissza, idén fizetett vagyoni biztosítéka negyede a tavalyinak. Ehhez hasonló arányban csökkent a kauciója a tavalyi harmadik helyezett Quaestornak és negyedik helyezett Car-Tournak is, akik idén kiszorultak a top 10-ből. 2011-ben a második legtöbb vagyoni biztosítékot a Vista fizette a nem chartereztetők közül, ami így is kevesebb a tavalyihoz képest. A harmadik helyre a WecoTravel érkezett közel 135 millió forintos biztosítékával, ők, mint ismeretes, tavalyi összeállításunkban még Chemol Travel néven, a hatodik helyen szerepeltek. Hatmillió forinttal növelte vagyoni biztosítékát a 2010-eshez képest a Haris Travel, amely így idén a negyedik helyre került. A tavalyi kilencedik helyezett Z(s)eppelin Bt. idén az ötödik helyre ugrott előre vagyoni biztosítékának közel 4 millió forintos emelésével. A tízes lista második fele szinte teljes egészében az újonnan érkezőké: a hatodik a CWT Utazási Iroda lett, a hetedik az EF EDUCATION Kft., a nyolcadik helyen pedig a Proko Travel és a VIP Travel osztozik. A top tízes listát idén a Campus Club zárja több mint 61 millió forintos kauciójával.

Vállalkozás neve % Vagyoni biztosíték Bank/biztosító
FEHÉRVÁR TRAVEL Idegenforg., Keresk. és Szolg.Kft. 12% 440 000 000 OTP Bank Nyrt.
VISTA UTAZÁSI IRODÁK KFT. 12% 156 000 000 QBE Ins. (Europe) Ltd. Mo. Fióktelepe
WecoTravel Idegenforgalmi Kft. (chemol) 12% 134 730 000 QBE Ins. (Europe) Ltd. Mo. Fióktelepe
HARIS TRAVEL CLUB UTAZÁSSZERVEZÖ KFT. 12% 96 000 000 QBE Ins. (Europe) Ltd. Mo. Fióktelepe
Z(S)EPPELIN Idegenforgalmi, Építoipari és Szolgáltató Bt. 12% 85 800 000 QBE Ins. (Europe) Ltd. Mo. Fióktelepe
CWT Utazási Iroda Magyarországi Fióktelepe 12% 69 490 016 QBE Ins. (Europe) Ltd. Mo. Fióktelepe
EF EDUCATION Nyelvi Utaztató Kft. 12% 66 200 000 K & H BANK ZRT.
VERY IMPORTANT PERSON Üzleti és Incentív Utazások Irodája Kft. 12% 66 000 000 UNIQA Biztosító Zrt.
PROKO Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft. 12% 66 000 000 QBE Ins. (Europe) Ltd. Mo. Fióktelepe
PEGAZUS-SPORT-TOURS Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft. 12% 63 600 000 UNIQA Biztosító Zrt.
CAMPUS CLUB Utazási Iroda Kft. 12% 61 680 000 QBE Ins. (Europe) Ltd. Mo. Fióktelepe



forrás:MKEH
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai