Keserédes szállodapiaci értékelés

Keserédes hangulatúra sikeredett a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének budapesti régióülése a Hungexpón.

Kovács István MSZÉSZ főtitkár KSH adatok alapján tartott összefoglalót a fővárosi szállodai helyzetről. A szállodai kapacitással kapcsolatban elmondta: idén augusztusig minimális mértékű, átlagosan 1,2%-os volt a növekedés 2011-hez képest, és ez főleg a négycsillagos hoteleknek köszönhető (ahol 7%-os volt a növekedés).

Az egy- és a kétcsillagos hotelek egyre inkább kiszorulnak a piacról, aminek okát a főtitkár abban látja, hogy nem lehet gazdaságosan működtetni ezeket.

A budapesti szállodák vendégéjszakái az év első nyolc hónapjában dinamikusan, összesen 12,5%-kal nőttek a tavalyi azonos időszakhoz képest, és ez a külföldi turistáknak köszönhető. „A növekedés mögött a Malév csődje állhat, hiszen a fapadosok térnyerésével megnőtt a szabadidős turisták száma” – mondta a főtitkár, aki a szobafoglaltsági adatokkal folytatta.

A KSH szerint idén, az első nyolc hónapban 58% felett volt országos szinten a szobafoglaltság (a 3, 4, 5, csillagos hotelekben), ami 2%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. Kovács István szerint miután az utóbbi időszakban a szabadidős szegmens nőtt elsősorban, így nőtt a kétágyas igénybevételű szobák részaránya. Az üzleti szegmens ellenben csökkent, az ötcsillagos budapesti szállodákban alig változott a szobák foglaltsága (68%).

A bruttó átlagárakról kiderült: 2012-ben az öt- és a háromcsillagos szállodáknak köszönhetően 3,6%-kal nőtt. Örvendetes a növekedés, de szerénynek mondható, mert messze elmarad az infláció (6,5%) mértékétől – hangsúlyozta Kovács István. A REVPAR-ral hasonló a helyzet: augusztus végéig átlagosan 6,7%-os a növekedés (10.113 Ft) az egy évvel korábban mért adatokhoz képest, a nyertesek a háromcsillagosok (15%-os növekedés).

A vendégkörről és a szegmensekről a főtitkár elmondta: 5-10%-kal csökkent az üzleti-egyéni szegmens, de igazi dráma a MICE-ban van, ahol 20-25%-os a visszaesés. A szabadidős egyéni, valamint a csoportos utazások viszont 10-30%-kal nőttek. Budapest bruttó szobaár bevétele 2012-ben eddig 45,5 milliárd forint, ami ugyan emelkedés az elmúlt évekhez képest, ám 2008-ban közel ugyanennyi volt forintban. Öt év alatt a szobaszám és infláció is jelentősen nőtt!

„Amikor a szakma azon gondolkozik, vajon hova tűnik a nyereség, az okokat és a válaszokat ezekben az adatokban kell keresni” – fogalmazott Kovács István.

A beszámolón elhangzott az is, hogy az európai városokhoz képest Budapest hátul kullog a szobafoglaltság és a REVPAR szempontjából. A fővárosban az átlagár 63,5 euró – mindössze két olyan város van az STR Global által vizsgált 31 között, ahol ennél alacsonyabbak az árak.

„Augusztusban ugyan kiemelkedő hónapot zártak a fővárosi hotelek a 82%-os foglaltsággal, de összességében nagyon gyengén szerepeltünk ebben a felmérésben” – konstatálta a főtitkár.

Az MSZÉSZ terveivel, javaslataival kapcsolatban Kovács István új turizmus stratégia kidolgozását és egy új szállodai fejlesztéspolitika szükségességét emelte ki, amitől a kereslet-kínálat egyensúlyának helyreállítását remélnék. A szövetség szerint Budapest turizmusának kiemelt fejlesztésére külön stratégia kell, hiszen az országos szállodai kapacitás 35%-a itt van, és itt keletkezik a bevételek 50%-a.

„Ahhoz, hogy az ország turizmusa növekedési pályára álljon, nagy hangsúlyt kell fordítani a főváros turizmusának fejlesztésér” – mondta a főtitkár, aki szerint fontos lenne az önkormányzati adók felülvizsgálata és csökkentése, az IFA állami kiegészítése, az ÁFA csökkentése, hitelfeltételek javítása, és persze egy új légitársaság is.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.