Rendezvényközpontot adtak át Nógrádgárdonyban

Látogató- és rendezvényközpontot nyitottak meg ünnepélyes külsőségek között szombaton, december 8-án Nógrádgárdonyban, a kastély közelében.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez a Balassagyarmattól néhány kilométerre található, alig hetven lakosú község már eddig is kedvence volt a turistáknak, és az egykori Majláth-kastélyban kialakított Főnix Kastélyszanatórium és Egészséghotel és egyben szívszanatórium miatt a gyógyulni vágyóknak is. A felújított épület megtartotta nevét, ma is Kulcsár-háznak hívják, a régi időkben a Majláth grófok kulcsárának háza volt.

A megnyitón Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke méltatta az esemény jelentőségét, hogy ezen a hátrányos helyzetben lévő területen egy olyan ház nyílt meg, amely komplex turisztikai szolgáltatást nyújt, és szervesen integrálódik majd Nógrád megye legújabb fejlesztéseibe. A Kulcsár-Ház Kft. 47 millió forint uniós támogatást nyert a „Vissza a gyökerekhez” - Nógrádgárdonyi volt kulcsárház hasznosítása turisztikai szolgáltatás céljára című pályázatával az ÉMOP-2.1.1/C-11 pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében.

Megújult épülettel és komplex turisztikai központtal gyarapodik a megye, amely bemutatja a palóc hagyományokat, a régi uradalom életét, és az önfenntartó gazdaság elméletét - tette hozzá.

A projekt életre keltője, dr. Takács Zoltán a környezettudatosságot emelte ki beszédében, valamint azt, hogy a ház bemutatja hogyan éltek itt őseink, és ennek ma is üzenete van számunkra.

A rendezvényközpontban külön szobát alakítottak ki a Majláth grófék életének bemutatására, valamint a palóc viselet és bútorok számára is jutott hely. Ötvenen férnek el a különteremben, 110-en a teraszon, és ötvenen a látványkonyhában.

A látogatóházban kerékpárkölcsönző működik, és egyben gyorsszerviz is, de nemcsak a kerékpárosoknak nyújt majd pihenést, hanem a gyalogos zarándokoknak. Nógrádgárdony a magyar vallási turizmus kiemelkedő útvonalának, a Mária útnak is része. A fejlesztést az épület tulajdonosa, a Kulcsár-Ház kft. valósította meg.

A megnyitó alkalmából tanulmányútra hívta a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága és a Főnix Kastélyszanatórium és Egészséghotel a turisztikai szakújságírókat, akik a 2009-ben megvalósult Főnix Kastélyszanatórium és Egészséghotelben kaptak szállást, így egyben ezt a létesítményt is megismerhették és részt vehettek az év végi műsoros vacsorán.

Görög Rudolf, a nógrádgárdonyi Főnix Kastélyszanatórium és Egészséghotel igazgatója mutatta be az egykori Majláth-kastélyban kialakított egészségkomplexumot, amely egyben szívszanatórium is. Arról is gondoskodott, hogy a vállalkozó kedvű tollforgatók ne unatkozzanak, Ordódy Viktória marketing vezető segítségével sportos programot állított össze. A kastélytúra után aqua riding (víz alatti kerékpározás és torna) edzésen és zumba oktatáson vehettünk részt. Azt is megtudhattuk, mennyi a vérnyomásunk, és a vércukrunk. Kihasználtuk az alkalmat és az ott lévő híres professzortól, Rudas Lászlótól pedig mélyreható elemzést kaptunk a koleszterin okozta problémákról.

Majláth István Géza gróf két unokája is megtisztelte az ünnepséget jelenlétével, és életükből történeteket meséltek el.

A szanatórium a "slow life"egészséges életmód program magyarországi képviselője. A most átadott Kulcsár-ház kiválóan kiegészíti a településen 2009-ben megvalósult Főnix Kastélyszanatórium és Egészséghotel fejlesztést, amely Magyarországon egyedülálló egészségturisztikai szolgáltatásokat nyújt.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.