Magyarország világörökségi nevezést nyújtott be

Magyarország 2018. január 31-én benyújtotta az UNESCO Világörökségi Központjához a Frontiers of the Roman Empire – The Danube Limes / A Római Birodalom határai - A Dunai Limes helyszín világörökségi nevezését - adta hírül a Magyar Limes Szövetség.

A magyar szakasz – Frontiers of the Roman Empire – Ripa Pannonica in Hungary – elnevezéssel 2009-ben került UNESCO Világörökségi várományos listájára. Több magyar és nemzetközi szabály módosítására reagálva 2017 elejére a nevezésben érintett európai országok szakemberei elkészítették a Római Birodalom teljes határvonalára kiterjedő világörökségi Tematikus tanulmányt (The Frontiers of the Roman Empire: A thematic study), amit a Világörökségi Bizottság 2017 júliusában tartott ülésén elfogadott. Emellett a négy Duna-menti ország szakemberei az elmúlt másfél évben átvizsgálták a nevezésre javasolt helyszíneiket, lépéseket tettek a kiemelkedő egyetemes érték és a hosszú távú kezelés és fenntartás szempontjainak összehangolására, ami számos esetben a helyszínek számának csökkentéséhez vezetett. A szakértők a hazai és nemzetközi kiértékelés eredményeként állították össze a tudományos, igazgatási és kezelési szempontnak megfelelő anyagokat, majd a négy ország képviselői egyesítették a nevezési dokumentáció különböző elemeit a Frontiers of the Roman Empire – The Danube Limes című közös világörökségi pályázatban.

A három kötetes, mintegy 2300 oldalas nevezési anyag a Dunai limes 1500 km hosszú szakaszát foglalja magában, a négy ország területén 98 helyszínt és 164 részhelyszínt tartalmaz (ld. melléklet). A több mint 400 km-es magyar szakaszon 65 helyszín került nevezésre (a magyar helyszínek a melléklet 33-98. sorszámai alatt olvashatók), ezek egy része önálló helyszín, amelyeket egymáshoz szorosan kapcsolódó helyszíncsoportok, un. klaszterek egészítenek ki. A világörökségi nevezés remélhető elfogadásáról a mintegy másfél évet igénybe vevő elbírálási folyamat végén, a Világörökségi Bizottság 2019 közepén sorra kerülő 43. ülésén születik meg a döntés.

A Magyar Limes Szövetség közel egy évtizedes gazdasági-turisztikai előkészítő munkája alapján azt gondolja, hogy ez a rendkívül nagy területet érintő UNESCO világörökség, rendkívül nagy világpiaci érdeklődést indít a területek felé. Ezen érdeklődés nem fog korlátozódni kizárólag a közvetlen világörökségi területekre, hiszen a látogató szállást keres, fogyasztani is kíván, sőt megfelelő minőségű más típusú látnivalók is fel fogják kelteni az érdeklődését.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.