20 millió forintja van és ingatlanba fektetne?

Míg a főváros egyes kerületeiben már csak egy kisebb méretű garzon vásárolható 20 millió forintból, a külsőbb kerületekben elérhető akár egy 65 négyzetméteres ingatlan is ebből az összegből – derül ki a Duna House ingatlanpiaci elemzéséből. A vidéki településeken ennél többször nagyobb lakást vagy házat is lehet venni a megadott keretösszegből.

A Duna House az elmúlt fél év valós ingatlantranzakciós adataira alapozva kiszámította, hogy az egyes településeken 20 millió forintból, megközelítőleg mekkora méretű ingatlan vásárolható. A módszertan egyszerű: megnéztük az elmúlt fél évben hogy alakult egyes településeken a lakások és a házak átlagos négyzetméterára, és ez alapján kiszámítottuk, hogy a fent említett összegből mekkora alapterületű ingatlan lenne elérhető. Budapest értékei kiemelkedőek, a rendelkezésre álló összegből csupán 39 négyzetméteres lakás, vagy 58 négyzetméteres ház vásárolható a fővárosi átlagérték alapján. Az egyes kerületek közötti különbségek miatt azonban nem mindegy hol vásárolunk. Az V. kerületben például csak egy 23 négyzetméteres lakásra elegendő a 20 millió forint, míg a XX. kerületben akár 80 négyzetméteres ház is elérhető.” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

Lakások

A nagyobb megyeszékhelyek közül Miskolcon vásárolható az adott összegből a legnagyobb lakás, amely akár 132 négyzetméteres is lehet. A vizsgálatba bevont települések közül további négy helyen érhető el 100 négyzetméter-, míg további öt településen 80 négyzetméter feletti ingatlan. A vizsgálat városok közül Budapest után Székesfehérváron kapjuk a legkisebb lakást a 20 millió forintból: itt átlagosan 68 négyzetméteres ingatlanra elég ez az összeg, amely több mint másfélszerese a fővárosi értéknek. Székesfehérvárral közel azonos árak jellemzik a kecskeméti, a veszprémi és a debreceni használtlakás piacot is.

Házak

Házak esetében kisebb a különbség Budapest és a drágább vidéki városok között. Velencén 10-, Siófokon pedig 17 négyzetméterrel nagyobb ház érhető el, mint a fővárosban. A skála másik végén lévő településeken azonban kastély méretű ingatlanok is kifutják 20 millió forintból. Dombóváron akár a 200-, további hét településen pedig a 100 négyzetmétert is meghaladhatja a vásárolt ingatlan nagysága.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.