Pótlóbuszra kell számítani

Pótlóbusz jár a a H8-as HÉV Cinkota és Gödöllő közötti szakaszán a most következő hétvégén, valamint a ráckevei (H6-os) HÉV helyett két hétvégén a Közvágóhíd és Dunaharaszti-külső között.

Cinkota

A H8-as HÉV csak az Örs vezér tere és Cinkota között közlekedik június 9-én és június 10-én karbantartási munkálatok miatt. A H8E és a H8Y jelzésű pótlóbuszok a 3-as főút mentén haladnak, Mogyoródra és Szilasligetre nem térnek be. Az utasok a kistarcsai kórházhoz a H8E, az Auchan Ligethez pedig a H8Y jelzésű járattal juthatnak el, a pótlóbuszok többnyire a 992-es autóbusz megállóiban állnak meg.

Mogyoród és Szentjakab között a H8SZ jelzésű igényvezérelt pótlóbuszjárattal lehet majd utazni. Ez azt jelenti, hogy a járat csak akkor indul el, ha erre az utasok részéről igény van. Az utazási szándékot a +36/20-459-9458-as telefonszámon lehet jelezni, legkésőbb az indulási időpont előtt 30 perccel. Ha regisztrált utasokkal még nem telt meg az autóbusz, a járművezetőnél jelentkezve előzetes bejelentés nélkül is lehet utazni a buszon.

Ráckeve

A H6-os HÉV június 9-én és 10-én, valamint június 23-án és 24-én rövidített útvonalon, csak Dunaharaszti-külső és Ráckeve, illetve Tököl között jár karbantartási, valamint a Grassalkovich úti felüljáró felújításához kapcsolódó kiegészítő munkák miatt.

A H6-os jelzésű pótlóbuszokra a Közvágóhídnál a Kvassay Jenő úton, Dunaharaszti-külső végállomáson a Fő úton, a HÉV-kocsiszín mellett lehet felszállni. pótlóbusz a HÉV vonalát követve közlekedik; Pesterzsébet-felsőtől Soroksár, Hősök teréig a 66-os busz, a Szent István utcánál a 135-ös busz megállóiban, Millenniumteleptől Dunaharaszti-külsőig a HÉV-állomásokhoz tartozó pótlóbusz-megállóhelyeken áll meg.

A csatlakozás érdekében módosul a 2-es és a 24-es villamos menetrendje kora reggel, így a reggeli első, a Közvágóhídra érkező HÉV-pótlóbuszról át lehet szállni a Jászai Mari tér felé tartó 2-es és a Keleti pályaudvar felé induló 24-es villamosra.
pótlóbuszokon Budapest közigazgatási határán belül, a Közvágóhíd és a Millenniumtelep között a Budapesten belül érvényes helyi, a Millenniumtelep és Dunaharaszti-külső között pedig a HÉV-re érvényes helyközi díjszabás szerinti jegyek és bérletek használhatók. A kényszerű átszállás nem minősül útmegszakításnak, ám a már érvényesített jegyeket átszállás után a jegy számkocka nélküli végén ismét kezelni kell - közölte a BKK.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.