Salvador Dalí a kukoricásban

Jelentős iparággá fejlődött a tengerentúlon a kezdetben szórakozásból gabonatáblákba rajzolt körkészítés. Itt az új reklámhordozó?

Egyes városi legendák szerint a világon elsőként Doug Bower és Dave Chorley indult el először úgy a brit éjszakába, hogy „földönkívüliek által hátrahagyott gabonaköröket” kerestek és kutattak fel. Valós, vagy hamis fénykép- és videó-felvételeiknek köszönhetően hóbortjuk pár év alatt annyira népszerű és keresett „termék” lett a szigetországon kívül az öreg kontinensen, hogy az 1970-es évek nyugati sajtója már szó szerint mezőgazdasági vandalizmusról beszélt akkor, amikor ezekről a „természetfeletti esetekről, eseményekről” hírt adtak.

A brit sajtó ugyanis – miután rájött a turpisságra –, joggal tette szóvá, hogy az UFO-rajongók és az összeesküvés-elméletben hívők oly’ nagymértékben széttapossák és elpusztítják a terményt és a művelés alá vont földeket „egy-egy kör szenzációs kialakulásakor”, hogy azokon sok esetben később kritikussá vált Nagy-Britannia éves repce-, búza- és árpatermelése. Tetézte a bajt, hogy a mezőgazdasági vandálok idővel már nem elégedtek meg az egyszerűbb kialakítású és kisebb méretű gabonakörök létrehozásával, hanem évről-évre egyre nagyobb (akár több katasztrális hold nagyságút) és bonyolultabb geometriai formákat hoztak létre csak azért, hogy tettük bekerülhessen a médiába. Elijesztésükre sokszor a földek mellé rendelt rendőrség fegyveres jelenléte is kevés volt.

Az egyre sokasodó esetekre és elhatalmasodó divatra csak akkor találtak megoldást az angolok, amikor kormányzati nyomásra az újságírókat „letiltották” arról, hogy beszámoljanak a gabonakörök létéről, illetve azok csodatevő sugárzási hatásaikról. Bár a világon a mai napig a legtöbb bejelentett „gabonakör-jelenséget” Angliában „észlelik”, a hülyeség hamar ragadós lett a tengerentúlon is. Az amerikai és a brit jelenségek közötti különbség egyébként csak annyi, hogy az Egyesült Államokban szinte csak a kukoricatáblákban jelennek meg ezek az érdekes geometriai formák. Érdemes megemlíteni, hogy az USA mezőgazdaságának legnagyobb szegmensét a törökbúza termelése jelenti, amelynek művelése több mint 50 millió hektáron, azaz 200 ezer négyzetkilométeren terül el.

A pattogtatni való ráadásul ideális médium is ilyen esetekre, hiszen a növény gyors növekedése, magas ültetési sűrűsége, illetve relatíve nagy magassága (3-10 méter) miatt ideális labirintus alapanyagnak számít. Az első tengeribe vágott labirintust – amely nem „földönkívüliek által létrehozott gabonakör” volt –, 1993-ban vágatta ki az American Maze vállalat a pennsylvaniai Lebanon Valley College-ben, hogy termékeit a levegőben közlekedők előtt is jól, divatosan és hathatósan reklámozhassa. Az ötlet annyira népszerű lett pár év alatt, hogy ma már az Egyesült Államokban szinte nincs is olyan kukoricaföld, amelynek az egyik szegletében ne hirdetné magát egy cég, egy vállalkozás, egy sportklub, vagy az adott szövetségi állam valamilyen formában.

Napjainkban a modernkori Nazca-kukoricavonalak már annyira divatosak a tengerentúlon, hogy külön iparág is kifejlődött a rajzok létrehozására. Ezek a vállalkozások csak azzal foglalkoznak, hogy például szerelmespároknak, gyémántlakodalomra készülődőknek, születésnaposoknak, vagy hősies cselekedet végrehajtó tűzoltóknak azzal állítsanak emléket, hogy arcmásaikat kialakítják/kivágják a sorba ültetett tengeriben, amely felett egy kisebb repülőgéppel el is reptetik az ünnepelteket.

Persze a massachusettsi Sunderlandban Mike Maze nagyvállalkozó még ezen is túlment. Ő egy konkrét múzeumot alakíttatott ki pajtája mellett, amely augusztustól novemberig várja 10 dollárért a bújócskázni vágyókat. Itt a földeken már megrajzolták Charles Darwin természettudós és híres pintyeit, Noah Webster szótárszerkesztőt, Julia Child sztárséf arcmását, Andy Warhol legendás konzervleves vonalait, Mona Lisát, Salvador Dalít, Louis Armstrongot és Albert Einsteint is.

Forrás: GyártásTrend


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.