Rengetegen jelentkeztek a Sólyomhoz

Végéhez közeledik a Sólyom légitársaság első Budapestre várt gépének felkészítése, a járművet a tervek szerint két hét múlva fogadják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - mondta el a 180 percben a légitársaság vezérigazgatója.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Minden terv szerint halad, eddig sikerült az összes ígéretet beváltani – mondta a 180 percben cége működéséről Vágó József, a Sólyom Airways vezérigazgatója, aki annak kapcsán nyilatkozott, hogy a megkezdték leendő dolgozóik toborzását, írja a hirado.hu.

Az új légitársasághoz rengetegen jelentkeztek, első nap több mint háromszázan keresték meg őket, és gyakorlatilag valamennyi munkakörre érkezett már pályázat – légi utaskísérők, pilóták jelentkeztek a legtöbben – tette hozzá a vezérigazgató. Vágó József azt is elmondta, az eredeti terv alapján a felvételi időszak augusztus 15-ig tart, de az utóbbi két nap változásai miatt szinte biztos benne, hogy folyamatossá kell tenni a jelentkezés lehetőségét. Úgy számolnak, hogy idén már hétszáz és ezer között lesz dolgozóik száma.

A Sólyom Airways közlekedési vonalairól a vezérigazgató elmondta, útvonalhálózatuk azért indul huszonkét célállomással, mert hat repülőgépükkel így képesek arra, hogy utasaiknak átszálló szolgáltatást kínáljanak. Az első hat főváros lesz a központi célállomásuk Európában: London, Párizs, Amszterdam, Frankfurt, Stockholm és Róma. Ezeket azért választották, mert az átszálló utasok nagy része ezekre a helyekre utazott Budapesten keresztül.

Az év hátralévő részében a kezdeti haton túl további gépeket szándékoznak még behozni. A 2017-ig tartó első szakaszban összesen ötven egységből álló flottát szeretnének építeni. A következő körben lízingelni tervezett repülőknél a szerződés aláírásának az előkészítése folyamatban van. Ezzel huszonkettő helyett már harmincegy célállomást tudnak repülni, viszonylag nagy sűrűséggel. A nagy európai fővárosokba tudnak reggeli és esti járatot indítani., ami például azt jelenti, hogy egy külföldi üzleti tárgyalásról még aznap haza tud térni az utas.

Vágó József azt is közölte, szeretnének több olyan egykori szovjet tagköztársaságba is közlekedni, ahová jelenleg nincs járat. Erről konkrétumot egyelőre nem kívánt mondani, de hangsúlyozta, nagyon széles palettáról kínálnak termékeket az utazóknak. A jegyértékesítés augusztusban indul, a cég az első repülőgépét augusztus 18-án, vasárnap tervezi fogadni a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálján. A gép felkészítése jól halad, napokon belül kezdik az utolsó fázist, a repülő átfestését.

Arra a kérdésre, hogy a cégbe fektető arab finanszírozók adtak-e határidőt a nyereségesség elérésére, a vezérigazgató azt mondta, üzleti tervük szerint 2014-et már profittal zárják. Hozzátette: a cég fejlesztését nem időpontokhoz kötötték, hanem teljesítményhez. Ha a Sólyom Airways elér egy bizonyos méretű utasforgalmat, illetve egy bizonyos gazdaságossági mutatót, akkor a cég automatikusan bővítheti a tevékenyégét.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.