Sorozatfüggők hajrá!

Kiállításai ugyan bezártak, alapítását azonban idén is megünnepli a Néprajzi Múzeum egy olyan online sorozat indításával, amelyek az egyes gyűjtemények kulisszatitkait, a költözés fázisait és a hónap műtárgyát dolgozzák fel.

A hagyomány szerint az intézmény március elején idézi fel Xántus János 1872. március 5-i igazgatóőrré való kinevezését. Xántus ázsiai expedíciója során gyűjtött hatalmas állattani anyagból, valamint 2500 darabos, párját ritkító borneói etnológiai gyűjteményéből hozta létre a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályát, amellyel lefektette a későbbi Néprajzi Múzeum alapjait - idézi fel az intézmény MTI-hez eljuttatott közleménye.

A korábbi években ezen a napon minden évben a közönség színes programokon keresztül tekinthetett be a szakmai munka eredményeibe és kulisszatitkaiba, ezért a múzeum idén is szeretné megmutatni, mi történik a jelenleg zárt ajtók mögött.

A közkedvelt A hónap műtárgya sorozat a virtuális térben is jelentkezik a múzeum honlapján egy-egy exkluzív tárgyat mutatva be, de emellett hétfőtől megnyílnak a múzeum virtuális kiállításai, és Bartók néprajzi gyűjtéseitől a magyar vidéki zsidóság kultúrájáig havi rendszerességgel ismerhetik meg az érdeklődők a digitalizált anyagokat.

A költözés kulisszatitkairól is rendszeresen hírt adnak a muzeológus szakemberek és a tervek szerint képekkel, kisfilmekkel illusztrálják a nagyszabású munkálatok kihívásait. A Megvagyunk - műtárgyak régen és ma című sorozatban összehasonlíthatók lesznek a múzeum városligeti Iparcsarnok-beli kiállításainak századelős, archív képeken szereplő tárgyai mai valójukkal, de rendszeresen jelentkezik majd a múzeum és a gyűjtemények történetéből felidézett egy-egy különleges, érdekes történet is.

Egyedülálló vállalkozás a múzeum első igazgatójának, Xántus János ázsiai expedíciójának időrendi bemutatása is. A "folytatásos képregény" első része az előzményeket és a döntést tárgyalja, a befejező rész a létrejövő első kiállítást mutatja be. A sorozat különlegessége, hogy az egyes epizódok megjelentetését a kutatóút fontos állomásaihoz időzítik, vagyis az évnek abban a szakában lesznek olvashatók, amikor azok valóban megtörténtek. A nagyívű múzeumtörténeti kaland záró epizódja 2021-ben, az új Néprajzi Múzeum állandó kiállításának megnyitásakor várható.

A rendszeresen jelentkező népszerű szakmai anyagokat a múzeum honlapján és Facebook-oldalán lehet megtekinteni.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.