Szépkorúak Turisztikai Centruma jött létre Miskolcon

2011 novemberében a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány (3. KEMA) és az EuroMiskolc Travel az időskorúak szervezett utaztatása érdekében hozta létre a Szépkorúak Turisztikai Centrumát Miskolcon.

"Az elmúlt években a 60-74 évesek szabadidő-felhasználása átrendeződött: szabadidejük jelentős részét, 60%-át - ez napi 5 óra – TV nézéssel töltik el. Szabadidejük 14%-át töltik társaságban, kevés időt olvasással, testedzéssel, kirándulással, túrákkal, utazással. A „Szépkorúak Turisztikai Centruma” ezeken az arányokon kíván változtatni, alakítani a szellemi, fizikai, mentális frissesség megőrzése terén, osztotta meg az információt a Turizmus Online-nal Dr. Dobos László, a 3. KEMA Kuratórium elnöke. 

Az idős emberek elszigeteltségének csökkentését, a korai demenciák elkerülését, a nemzedékek egymásra találását, a közös élmények megélését is elő kívánja segíteni a központ. Az EuroMiskolc Travel Utazási Iroda által működtetett, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvánnyal közösen létrehozott „Szépkorúak Turisztikai Centrumát” megalapozó „Együttműködési Megállapodás” részleteiben is meghatározza a SzTC célját, közös feladatait. Az időskorúak klubjaitól, nyugdíjas klubokból beérkezett turisztikai felmérő lapok igényei és lehetőségei alapján az SzTC összeállította középtávú és a 2013. évre szóló tervét.

"Nem titkolt célunk, hogy a miskolci, megyei, régiónkban lakó időskorú embertársainkkal szeretnénk megismertetni szép hazánkat és a határainkon túli országokat. Ugyanakkor az ország más tájairól és az országhatárokon kívül élő idős társainkat, családjainkat szeretnénk Miskolcra, Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe és régiónkba csalogatni gazdag turisztikai attrakciókkal" - mondta Szilágyi Mónika, az EuroMiskolc Travel ügyvezetője.  

A Szépkorúak Turisztikai Centruma figyelmet fordít az időskorú önkéntesek felkészítésére is. Nekik gyakorlati feladatokat biztosítanak a Centrum munkájában, amelyre a jelentkezés önkéntes. Az önkéntes munka kiterjed az időskorúak turisztikai-utazási lehetőségeinek szervezési, előkészítő és javaslattevő feladataira, az ötletek, javaslatok begyűjtésére. A segítők a minőségi időskori utaztatás érdekében rendszeres elégedettségi méréseket is végeznek, melyek eredményeit az Utazási Iroda Vezetésével egyeztetik. Az élmények továbbadására alkalmi klubokat is szerveznek, az élménybeszámolók fotókkal együtt pedig a Centrum honlapjára is felkerülnek. Tervben van az is, hogy hazai és nemzetközi hálózatot is létrehoznak a szépkorúak utaztatására.

Jelenleg a honlap kialakítása folyik, a javaslatokat, véleményeket a szepkoruaktc@gmail.com e-mail címen várják. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.