Szeretjük az okostelefont és a mikroblogokat

Hetedik alkalommal készítette el a Universal Mccann médiaügynökség Wave nevű kutatását, amely 65 országban 49 ezer fogyasztó internethasználati szokásait méri, majd von le belőlük következtetéseket a hirdetők számára.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Wave 7 kutatás, amelyet Cracking The Social Code névre kereszteltek, elsősorban azt mutatta meg, hogy a fogyasztók közösségi oldalakon mutatott magatartása nemcsak az internetes térben releváns, hanem meghatározza magával a márkával szembeni fogyasztói magatartást is. A hirdetőknek azt kell figyelembe venni, hogyan tudják a felületeket úgy felhasználni, hogy az leginkább kielégítse az emberek igényeit.

Mik a trendek?

A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy a multiscreening (egyszerre több eszköz használata) teljesen a napjaink része lett, az okostelefonunkat pedig szinte minden médiatípus fogyasztása közben előszeretettel használjuk, legyen az köztéri reklám, mozi vagy magazinolvasás.

Az is megfigyelhető, hogy a közösségi oldalakon való aktivitás meredeken nő, ezen belül is a videók megosztása, a mikroblogolás és a lokáció alapú közösségi oldalakon való helymegjelölés ugrott meg meredeken.

A mikroblog az egyik legmeredekebben emelkedő médiatípus, a 2009-es kutatás során az emberek alig 15 százaléka lépett be az elmúlt hat hónapban legalább egyszer mikroblog-szolgáltatásba, ezek aránya 2013-ra 52 százalékra növekedett.

A kutatás szerint az online adatvédelem fontos tényezővé vált a fogyasztók életében, az alábbi ábrán látható, hogy a világ nagy részén igen magas az adataik felhasználása miatt aggódók aránya: a magyar internetezők 60-69 százaléka értett egyet részben vagy teljesen azzal az állítással, hogy zavarja, ha a személyes adatai kikerülnek az online térbe, a globális átlag pedig 66,6 százalék.

A fogyasztók mégis jobban megbíznak a márkákban a kutatás eredményei szerint, a 2011-es Wave 6-hez képest majdnem 10 százalékkal többen (54,8 százalék) voltak azok, akik egy márkaközösséghez csatlakoztak az interneten, legyen az egy hivatalos közösségi, mikroblog- vagy céges oldal. A cégeknek viszont nagyon oda kell figyelnie, hogy mit és hogyan kérnek a fogyasztóiktól, ugyanis bár összesen 43,6 százalék értett egyet azzal legalább részben, hogy nem bánja, ha a cégek online adatokat gyűjtenek a szokásairól, amint láttuk, a válaszadók kétharmada igenis aggódik személyes adatainak sorsáért.

A kutatásban öt mozgatórugót különítettek el, amelyek a fogyasztói magatartást meghatározzák, ezek a Learning (tanulás), Relationship (kapcsolat), Recognition (elismerés), Progression (haladás) és Diversion (leginkább a rekreáció szóval lehet visszaadni). Az alábbi táblázaton látszik, hogy milyen okai vannak, ha valaki csatlakozik egy márkaközösséghez - sárga vonallal a jelenlegi, kékkel az ezt megelőző kutatás eredményei olvashatók. 

Látható, hogy a csatlakozás legfontosabb okai között az ingyenes tartalomhoz való hozzájutás lehetősége, a termékekről szóló legfrissebb hírek megszerzése, a tanulás és az az igény áll, hogy a márka pozitív elismerését másokkal is megossza. 

A következő ábrán azt mutatják be, hogy a fogyasztók szerint mire jók a mikroblogok - a legtöbben (a válaszadók majdnem fele) a barátokkal való kapcsolattartást és az önkifejezést jelölték meg, míg legkevesebben a pénzcsinálást és a tisztelet kivívását.

A szakmai közösségi oldalak ezzel szemben a válaszadók szerint elsősorban a kapcsolatok felkutatására használható, ellenben a pénzcsinálás itt sem elsőrendű szempont a csatlakozásnál. 

A következő ábra azt mutatja be, hogy a válaszadók mire használják hatékonyan az okostelefonjukat. Ebből kitűnik, hogy főként útvonaltervezésre, kapcsolattartásra, szórakozásra és az idő elütésére, valamint gyors információelérésre alkalmas leginkább az okostelefon.

A kutatás összegzésében az olvasható, hogy a vállalatok hagyományos közösségi jelenléte, és az ebből deriválható mutatók (mint például hány lájk jelent egy sikeres kampányt?) alapvetően fals gondolkodásmódból indulnak ki. A hirdetőknek azt kell észrevennie, hogy csak a kölcsönösen, tehát a cég és a fogyasztó számára is hasznos kommunikáció lehet hosszú távon sikeres.

Például hogyan tudja a Microsoft segíteni a kínai IT-szakembereket abban, hogy profi szinten elsajátítsák a cloud-technológiát? A márka és a fogyasztó kommunikációjában ez a fajta hozzáadott érték lehet a kulcs ahhoz, hogy a közösségi oldalakon folytatott párbeszéd értelmes legyen és eközben a márkaépítést is elősegítse.

A teljes kutatást a cikk alatt letölthető formában is el lehet érni!

Forrás: Kreatív Online


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.