Szinte csak a Nagyszínpad maradt a helyén

Bejárást tartottak újságíróknak péntek délelőtt az épülő Szigeten, ahol idén is a megszokott helyszínekkel találkozhatnak a szigetelők, de szinte minden hely nagyobb alapterületet kapott és nagyon sok a megszokotthoz képest egészen más helyre került. 

Délelőtt 11-kor megtelt újságírókkal a "K" híd mögötti belső parkoló, ahonnan a szerencsésebbek nyitott városnéző busszal indulhattak el Gerendai Károly Sziget Fesztivál alapító-főszervező vezetése mellett körbejárni a területet. Ami nyilvánvalóvá vált, idén a rutinos szigeteseknek még mielőtt bármerre is elindulnának, érdemes lesz leülniük és áttanulmányozniuk a Sziget térképét, ellenkező esetben nagy meglepetés lehet például, hogy a Világzenei Nagyszínpad helyén a Magyar Zenei Nagyszínpadot találják, és kutyagolhatnak vissza szinte a legdélebbi csücsökig.

A Világzenei Nagyszínpad tehát most a korábbi Nagy Utcaszínház helyszínére került, kibővülve, napi 5 programsávval OTP Bank World Music Party Színpad néven várja rajongóit. Nem véletlenül került a nevébe a "party" szó, a korábbiaknál bulizósabb programra számíthatnak itt idén a fesztiválozók, árulta el Gerendai.

A Nagy Utcaszínház most a tavalyi Rock-Metal Nagyszínpad helyére került, a népszerű Roma Sátor pedig a „domb” mellé, amelynek tetején fából készült óriás tojások hatalmasodnak. Ezek az idei Sziget vizuális megjelenésének részei, mint még több más fa installáció is, tudtuk meg.

A Roma Sátorral szembe költözik a European Meeting Point, míg a Logikai Játékok Sátra az Octopus helyét foglalja el. Az összművészeti helyszín a tavalyi MR2 színpad helyén lesz, míg a Petőfi Rádió Magyar Zenei Nagyszínpad, ahogy fentebb kiderült, a korábbi világzene helyszínre költözik.

Az Afro-Latin Színpad & Világfalu a Blues Színpad helyére lesz áttelepítve. Az A38 Színpad, ami az idén a legnagyobb (4050 m2) fedett színpad lesz a Szigeten, a Nagyszínpad mögötti rétre került és idén 7 sávban ontja a zenét. Az A38 korábbi helyét a Sporthelyszín foglalja majd el. És végül visszakerült eredeti helyszínére a Magic Mirror. Akiknek túl sok információ volt mindez egyszerre, ezen a linken átbogarászhatja a térképet.

Egyre fontosabb a látvány

Különösen nagy hangsúlyt fektettek az idei évben a fesztivál vizuális elemeire, mondta el Gerendai Károly. Ebben a Hello Wood összművészeti műhely volt segítségükre, ahol építész, formatervező, filmes, fotós, tipográfus, animációs, tájépítész és újmédiás diákok dolgoznak együtt szakmájuk sikeres képviselőivel.

Közel a Nagyszínpadhoz egy ókori colosseumok inspirálta faépítmény található. A Pozsár Péter építész, a Hello Wood kurátora által tervezett 20 méter átmérőjű Colusseum 700 raklapból épült fel, kívülről pedig Szőke Gábor Miklós szobrászművész hatalmas állat-szobrai teszik látványossá. A korábban már említett domb teteji tojások mellett egy különleges hintaparkban is pihenhetnek idén napközben a szigetelők.

A Nagyszínpaddal szemben forog majd a Sziget Eye. A hatalmas óriáskerék egyszerre 180 embernek ad helyet. A kerék középső felülete pedig gigantikus (500 négyzetméteres) vetítővászonként is funkcionál sötétedés után.

Három év kihagyás után, idén 8. alkalommal látogat egy újabb Luminárium Magyarországra, ami 800 m2-en elterülő lufi labirintus, színes buborékok, alagutak, termek hálózata.

YouTube-on is jön a Sziget

A jubileumi, huszadik Sziget idén először a világ legnagyobb „Nagyszínpadán” lép fel. A fesztivált a YouTube – a világ legnagyobb videomegosztó oldala – élőben fogja közvetíteni. Válogatott programját így az egész világon követni lehet majd az interneten keresztül – akár mobiltelefonról is – a Sziget hivatalos YouTube csatornáján. Ez az első rendezvény, amelyet a YouTube élőben közvetít Magyarországról. Az élő közvetítés a Sziget első napján, augusztus 8-án indul a youtube.com/szigetofficial oldalon. A Nagyszínpad, az OTP Bank Világzenei Party Nagyszínpad és az A38 Színpad műsorából összeállított élő közvetítés a fesztivál végéig minden nap délután 3 órától késő éjszakáig lesz látható. A közvetítést ismétlik is, hogy fesztiválról a más időzónákban élők se maradjanak le. A koncertek legjobb pillanatai pedig a fesztivál után még további 3 hónapig megtekinthetőek lesznek annak YouTube csatornáján.

Meglepetésekkel készül az OTP is

Az OTP Bank és a Sziget a különleges, 50%-os kedvezménnyel kedveskedett idén azoknak a törzsszigeteseknek, akik egyben OTP PayPass kártya tulajdonosok is. Idén a PayPass kártyákat a fesztivál teljes területén fizetésre is lehet használni. A világzenei színpad mellett, az OTP vendéglátóhelyen gyors sorral, valamint PayPass kártyával működő ital-automatával is elkényezteti a bank a bulizókat. Egy kétszintes szórakozó- és pihenőhelyet is kialakítottak, ahol akár kisebb baráti társasággal is lehet szórakozni, vagy a főműsor időn kívül nagyobb baráti társasággal az egész helyet is le lehet foglalni, aminek csak egy PayPass tranzakció a feltétele.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.