Tizenkét hazai helyszínen folytatnak örökségkutatást

A megvalósítási időszak feléhez érkezett a Saggitarius elnevezésű Európai Területi Együttműködési Program a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán. A 2011. márciusában indított és 2014. februárjában záruló projekt már eddig is jelentős eredményeket hozott.

Dél-Kelet Európa országaiból, Görögország, Olaszország, Horvátország, Szlovénia, Bulgária, Románia, Moldova és Magyarország intézeteinek együttműködésével zajló fejlesztési program a térség természeti-, épített-, továbbá a hagyományokban és a gasztronómiában rejlő területek feltárását, megismerését tűzte céljául - tájékoztatta a Turizmus Online-t dr. Dávid Lóránt, a főiskola Turizmus, Területfejlesztési és Idegennyelvi Intézetének igazgatója. - A kutatási eredményekről tanulmányokat készítenek és rendezvényeket, konferenciákat is szerveznek. A munka során az örökségek feltárásán kívül arra is lehetőséget teremtettek, hogy vállalkozásokat és önkormányzatokat vonjanak be a hatékonyabb örökség-menedzsment technikák fejlesztésére.

Dr. Dávid Lóránt kifejtette, hogy eddig tizenkét hazai helyszínen folytattak kutatásokat és ezek során kulturális örökségi emlékeket tártak fel. Így a pécsi őskeresztény sírkamrákat, a hortobágyi kultúrtájat, a Tisza-tavat és környékét, Tokaj-hegyalját, a Szegedi Dómot, az egri várat, az egerszalóki gyógyfürdőt, a Debreceni Református Nagytemplomot, az Egri Bazilikát, az egri borvidéket, a gyulai várat és a gyöngyösi Szent Bertalan templom kincstárát vizsgálták, elemezték. Az ebben résztvevő szakemberek valamennyi eredményről tanulmányt készítenek, amelyet egy kötetbe foglalnak és 2013 elején jelentetnek meg angol nyelven. A projektben résztvevő országban az angol nyelvű tanulmányokat saját nyelvre is lefordítják. Ezzel egy nemzetközi kulturális hálózatot kívánnak létrehozni.

Egyébként a projekt részeként 2013-ban Ljubjanában, illetve Bukarestben vándorkiállítást is rendeznek. Ezeken mutatják be az a résztvevő országok kulturális értékeit. A programról jelentőségéről, eredményeiről önálló weboldalt is működtetnek.

A szakmai munkába bevont hallgatókat folyamatosan továbbképzik és egy örökségvédelmi kurzus keretében a nemzetközi jó gyakorlatok megismerésére törekszenek. Emellett folyamatosan látogatják a hazai és a külföldi örökség helyszíneit. A közelmúltban például a Bulgáriában és Romániában tett szakmai utak is hozzájárultak a tapasztalatok gyarapításához. November elején pedig a németországi Freiburba jártak a Saggitartius projekt nemzetközi találkozóján.

Az intézeti igazgató arról is beszámolt, hogy a Károly Róbert Főiskola részese lett az októberben Bécsben indított Dunai Limes Brand projektnek, amelynek célja a Duna mente örökségének feltárása és fejlesztése az egykori Római Birodalom határvidékén. A néhai erődítmények és fürdők egy részét már korábban feltárták hazánk, Bulgária és Románia területén. Ám a teljes feltárásra ezután kerül sor. Ebben a Duna-menti országok: Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Olaszország, Bulgária, Románia vesznek részt intézményekekel és szakemberekkel. Az erre vonatkozó szerződést még novemberben aláírják az érintettek. A három éves program 2015-ben zárul majd. A következő időszakban közösen készítenek tanulmányokat, valamint rendeznek konferenciákat az eredményekről.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.