Turisztikai fejlesztés Veszprémben

Több mint 19 milliárd forintos fejlesztés lendítheti fel Veszprém megye vendégforgalmát a következő években. Egyebek mellett a balatoni közlekedés összehangolása, kerékpáros turisztikai-, város- és kikötőfejlesztések szerepelnek a megvalósítandó tervek között - adta hírül az MTÜ sajtótájékoztatója alapján az MTI.

Veszprém megye turisztikailag jelentős települései Balatonfüred, Zánka, Tihany és Tapolca. Ezeket követi Balatonalmádi, Révfülöp, Alsóörs, Veszprém, Sümeg és Badacsonytomaj. A megyében 702 ezer vendég 2 millió vendégéjszakát töltött el a tavalyi esztendőben, 2010-hez képest a vendégek száma 40,3 százalékkal, a vendégéjszakák száma 31,2 százalékkal emelkedett, a szállásdíjbevételek pedig megduplázódtak. A legtöbb turista Németországból érkezik ide, ők tavaly 229 ezer 934 vendégéjszakát töltöttek el a megyében, amely mintegy 17 százalékkal több, mint 2010-ben volt. A sorban Németországot Hollandia, Lengyelország, Csehország, Ausztria, Dánia, Szlovákia és Belgium követi. 

Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, hogy az  induló megyei turisztikai fejlesztések között a kikötő- és hajópark fejlesztéseket, az e-kikötők létesítését mintegy 9 milliárd forintból, a balatoni közlekedési rendszer összehangolását, buszjárat hálózat fejlesztését, e-kerékpár fejlesztéseket, kempingfejlesztéseket, a víziturisztikai hálózat fejlesztését, kastély- és várfejlesztést közel 4, 2 milliárd forintból tervezik. Ugyancsak fontos beruházás a veszprémi állatkert és a Balaton-felvidék fejlesztése, a gyógyhelyi és a reformkori városrészi fejlesztések Balatonfüreden .

 


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.