Új mestereket avattak a gasztronómiai szövetség hévízi vacsoráján

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) Hévízen tartotta hagyományos éves Mestervacsoráját a hétvégén. A közel öt évtizedes múltra visszatekintő rendezvényen az új mesterek, vizsgája, avatása mellett különböző elismerések átadására is sor került.

A NaturMed Hotel Carbonában összegyűlt mintegy kétszázötven résztvevőt, köztük Papp Gábor hévízi polgármestert és az Európai Fürdővárosok Szövetsége éppen a városban tartózkodó vezetőit az MNGSZ elnöke, Krivács András köszöntötte. Mint elmondta, a hagyományok tisztelete mellett arra is ügyelnek, hogy a szervezet által adományozott mesteri cím egyaránt megfeleljen a mai szakmai elvárásoknak és törvényi rendelkezéseknek.

A gasztronómiai szövetség a törvényi rendelkezéseknek való megfelelés érdekében döntött korábban arról, hogy az MNGSZ mester címét csak azok a gasztronómiai szakemberek kaphatják meg, akik már rendelkeznek a kamarai szakácsmester végzettséggel. Ez persze csak a kiinduló feltétel, a mesterszakács, mestercukrász cím elnyeréséhez szükség van még sikeres szakmai előéletre, megfelelő elméleti felkészültségre, és el kell készíteni a szakmai vizsgamunkát, amibe a hidegkonyhai készítmények és a mestervacsora elkészítésében való megfelelő közreműködés egyaránt beletartozik.

A mestervacsora menüjét Volenter István székesfehérvári séf, az MNGSZ alelnöke állította össze, és irányította a mesterszakács jelöltek munkáját. A hatfogásos menüben "elő-előételként" Kacsamáj macaron; hideg előételként Fekete currys skót lazac és marinált Szt. Jakab kagyló; levesként Cékla "consomme" bárány lapockával, zöldalmával, tejföllel; meleg előételként Házi nyúl répákkal, répa "majonézzel", sült répákkal, körtével, póréhagymával, citrus jusszal; Sorbetként "Bloody Mary", főételként Szarvas gerinc kenyérmorzsában és szarvas comb mozaik gombákkal; desszertként pedig "Csokoládé erdő" - csokoládé textúrák, tökmag, meggy és japán zöld tea szerepelt. A borokat hozzá a Kristinus Borbirtok, a Bezerics Pincészet, a Grál Pincészet, a Cezar Pincészet és az Áldos Pincészet boraiból választották.



A mestervacsora előtt adták át az MNGSZ hagyományos szakmai elismeréseit a gasztronómiában hosszú idő óta kiemelkedő munkát végző személyeknek, szervezeteknek. Posztumusz elnöki elismerést adományoztak a márciusban elhunyt hévízi olimpiai ezüstérmes mesterszakácsnak, Mayer Tibornak.

Ugyancsak elnöki elismerést kapott Hévíz is. A város önkormányzata az elmúlt években anyagilag és szervező munkával támogatta az MNGSZ versenyzőinek, képviselőinek nemzetközi szereplését többek között a luxemburgi szakács világbajnokságon és az erfurti kulináris olimpián. A város egyúttal maga is részt vett saját standdal a rendezvényeken, hogy saját lehetőségei mellett a hungarikumokkal is megismertesse a rendezvények résztvevőit, látogatóit.

A díjazottak között voltak még az alábbiak. A Magyar Gasztronómia Követe címet kapott: Ambrus György, az MNGSZ korábbi alelnöke; Prikryl József, az MNGSZ Kanizsa és környéke régió vezetője; Zsiga István, az MNGSZ Pécs és környéke régió elnöke.

Életmű díjat kapott: Galambos László szakács (komárnói Centrum étterem és más vendéglők); Gombi Mihályné (MNGSZ Kiállítás és Verseny Bizottság); Kandik Ferenc, az MNGSZ Miskolci Régió volt vezetője; Dr. Kovács Mihályné, az MNGSZ Nyíregyházi Régió volt vezetője; Mátyás Rudolf Oscar-díjas szakács;Mészáros László szakács, a bécsi Mátyás pince és más éttermek egykori konyhafőnöke; Tímár János panzió vezető, szakmai oktató (Gyomaendrőd).

Venesz-díjjal ismerték el Konyári Sándor szakácsot (Nyíregyháza) és a Mirbest Kft.-t. Schnitta Sámuel díjat kapott Bobák József, a Jászsági Vendéglátók Egyesületének elnöke, valamint Rácz Mihály, a Magyar Népi Ízőrző Lovagrend alapítója. További tizenhét személy munkáját Gasztronómiáért Érdeméremmel ismerték el.

Mesterszakács lett
Csányi Jenő (Mirbest Kft., termékfejlesztő kreatív séf) Cserei Lászlóné (miskolci Szentpáli szakiskola, szakoktató)
Horváth Ferenc (békéscsabai Zwack József szakiskola, tanár)
Miseta Péter (Nemzeti Kézilabda Akadémia, konyhafőnök)
Skrut György (pécsi Kalamáris Borbisztro és Vinotéka, konyhafőnök)

Mestercukrásszá avatták
Csuta Zsolt (csákvári Csuta Cukrászda)
Jezsóné Rieder Krisztina (vértessomlói Krisztina Cukrászda)


Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.
Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt

Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt 

Tizennyolc év alattiaknak tilos lesz energiaitalt eladni – erről tárgyalt csütörtökön a parlament.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.