Utat törünk Afrikában

A magyar kormány fontos partnerként tekint Afrikára, ahol számos lehetőséggel várják a külföldi befektetőket, köztük a magyar cégeket - mondta Czepek Gábor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közigazgatási államtitkára az V. HTCC Afrika Expo és Vásár megnyitóján 2016. március 3-án, csütörtökön, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.  

Az Abdoul Camara szenegáli táncművész által bemutatott fergeteges tánc show után Szilasi Ildikó Hermina, az Afrika Expo főszervezője, az Utazz Afrikába Utazási Iroda ügyvezetője hangsúlyozta, hogy tisztán látszó jelei vannak annak, hogy a magyarok egyre inkább utat törnek Afrikában. Ezt mutatja az évről évre fejlődő, idén 13 afrikai ország képviseletében 26 kiállítóval büszkélkedő expo sikere.

Az egyre élénkebb magyar jelenlétet Afrikában az is nyomatékosítja, hogy a vásár névadó szponzora és kiemelt kiállítója, a HTCC (Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ) már öt afrikai országban rendelkezik irodával. Miután Balogh Sándor, a HTCC elnöke megnyitotta a négy napos kulturális- és szakmai programsorozatot, az esemény a Kereskedelmi Lehetőségek Afrikában című konferenciával folytatódott. A programon többek között Lizeth Satumbo Pena, az Angolai Köztársaság nagykövete és Negash Kibret, Etiópia nagykövete is előadás tartott.

A HTCC Afrika Expo, az Utazás Kiállítás egyidejű kiállításaként vasárnap este 18 óráig várja a látogatókat a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont A Pavilon 101/ A standhelyén. Az expóra idén Etiópiából jelentkezett a legnagyobb üzleti delegáció. Magyarország kameruni tiszteletbeli konzulja az antik művészeti ritkaságokat értékesítő Tanganika Afrika egyenesen Brüsszelből érkezett. A diplomáciai képviseletek közül a Dél-Afrikai Köztársaság nagykövetsége, Madagaszkár konzulátusa és a tunéziai nagykövetség mutatkozik be.

Az Afrikában tevékenykedő for-profit szervezetek közül a Grinex Trade Ltd., a hulladékgazdálkodás területén tevékenykedő KOM-NAP Kft. tevékenységét ismerhetik meg a látogatók. Az Utazz Afrikába Utazási Iroda standjánál széleskörű tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők szenegáli, tanzániai, ugandai, madagaszkári utazási lehetőségekről, sőt a hírlevélre feliratkozók még szenegáli utazást is nyerhetnek!

A Kecskeméti Egyetemen fejlesztett, díjnyertes napelemes autó, amely hamarosan átszeli Dél-Afrikát, sok látogatót vonz különös megjelenésével.

A non-profit szervezetek között a Taita Alapítványnál kézműves foglalkozás várja a gyermekeket, a Magyar- Afrika Társaság és az Afrikáért Alapítvány standjánál diáktámogatási és humanitárius programokról lehet tájékozódni.

Az expóról természetesen a művészeti termékeket kínáló boltok sem hiányozhatnak. Az Afrikai Szabóság március 5-én mutatja be új kollekcióját divatbemutatóján. A Culturafrica standjánál a portékák egyenesen a készítőktől Szenegálból, Ghánából, Maliból, Kongóból érkeztek. Az Afrika Tanulmányok pultjánál a Publikon Kiadó könyveiből, a Globoport Kiadó műveit is magába foglaló HTCC standnál a Globoport könyvekből vásárolhatnak a látogatók.

Az V. HTCC fő üzenete egybecseng Al Ghaoui Hesna, az V. HTCC Afrika Expo és Vásár közismert támogatójának hangsúlyos gondolatával, miszerint „Alig jut figyelem arra a rengeteg pozitív dologra, az elképesztően sokszínű kultúrára és a komoly fejlődésre, ami ugyanúgy jellemzi Afrikát!"


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.