Vége a rendkívüli állapotnak

Megállapodott a lassan két éve tartó rendkívüli állapot feloldásáról a vasárnapi elnök- és parlamenti választáson újraválasztott Recep Tayyip Erdogan török államfő és szövetségese, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) elnöke, Devlet Bahceli - jelentette csütörtökön a Sabah című török kormányközeli napilap.

Törökországban a rendkívüli állapotot a 2016. július 15-ei puccskísérlet után öt nappal, július 20-án hirdették ki először három hónapra, de azt idáig minden egyes alkalommal, újabb három hónapra meghosszabbították. A fő indok a terrorszervezetek elleni harc, köztük a puccskísérletért közvetlenül felelőssé tett gülenista hálózat, valamint a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) elleni hatékonyabb fellépés volt. A rendkívüli állapot jelenleg július 19-ig van érvényben.

Ankara az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát teszi felelőssé a 2016-os hatalomátvételi incidensért. A hivatalos álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.

Törökországban az elmúlt csaknem két év alatt mintegy 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek, további 38 ezret pedig felfüggesztettek munkaköréből, több mint 159 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 48 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-mozgalomhoz és így az összeesküvéshez.

A török alkotmány kiköti, hogy kiterjedt erőszakos cselekmények, a demokratikus rend szétzilálása vagy a közrend szétesése esetén rendelhető el rendkívüli állapot, amelynek keretében kijárási, járműforgalmi tilalom vezethető be, betilthatók gyűlések és demonstrációk, a biztonsági erők járműveket és ingatlanokat kutathatnak át és foglalhatnak le, valamint ellenőrizhetik a szárazföldi, a légi és a vízi közlekedést. A hatóságok továbbá korlátozhatnak vagy betilthatnak sajtóorgánumokat az intézkedés idején.

Erdogan szerda délután, a választások után először az államfői palotában fogadta Bahcelit. A találkozó nem volt sajtónyilvános. A Sabah úgy értesült, hogy a beszélgetés fő napirendi pontjai között a választásokkal újonnan létrejövő, végrehajtó elnöki rendszer első lehetséges intézkedései szerepeltek. Erdogan már a választási kampányban többször felvetette a rendkívüli állapot esetleges feloldasát, ugyanakkor jelezte, hogy azt később vissza is állíthatja. Ennek eldöntése az új rendszerben az ő hatáskörébe tartozik majd.

 



Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.