Zavargások Franciaországban, több helyszínen

A rendőri erősítés ellenére is folytatódtak a zavargások csütörtökre virradó éjjel a nyugat-franciaországi Nantes elővárosi negyedeiben, ahol az előző éjjelhez hasonlóan helyi fiatalok gépkocsikat és épületeket gyújtottak fel azután, hogy a rendőrség lelőtt egy igazoltatásnak ellenálló férfit. Edouard Philippe miniszterelnök a helyszínen elítélte az erőszakot, és ígéretet tett a haláleset körülményeinek teljes kivizsgálására. A nantes-i ügyészség azt közölte, hogy őrizetbe vették az autóst halálosan megsebesítő rendőrt.

Pierre Sennes ügyész közleménye szerint a rendőrségi felügyeleti szerve, az IGPN hivatalos személy által szándékosan elkövetett erőszak gyanújával állította elő csütörtök délután a rendőrt. Az ügy folytatásáról és az esetleges vádemelésről csak az őrizetbe vételt követően kíván dönteni az ügyészség. 

Tizenkét embert őrizetbe vett csütörtökön a rendőrség az újabb rendbontások után, amelyek során több tucat gépkocsit és hét középületet, köztük egy könyvtárat, egy bölcsődét, egy önkormányzati épületet, valamint tucatnyi üzletet felgyújtottak. A rendőrök egész éjjel hadakoztak "néhány kisebb csoporttal", mielőtt reggel 5 órára helyreállt a rend a városban.

Míg előző éjjel csak Nantes elővárosaiban voltak zavargások, a második éjszaka már a Párizshoz közeli Garges-les-Gonesse településen is, ahonnan a lelőtt autós származott: a rendőröket benzinnel töltött lángoló palackokkal dobálták meg helyi fiatalok.

Edouard Philippe miniszterelnök délelőtt Nantes-ba utazott, ahol elítélte a zavargásokat és az erőszakot, de megígérte, hogy "teljes fény fog derülni" azokra az egyelőre nem tisztázott körülményekre, amelyek közepette a körözés alatt álló férfi életét vesztette.

A hivatalos tájékoztatás szerint a rendőrség kedd este fél 9 órakor megállított egy gépkocsit Nantes Breuil nevű egyedében, mert a sofőr nem kapcsolta magára biztonsági övét. A gépkocsit vezető, 22 éves Aboubakar F, aki ellen csoportosan elkövetett lopás miatt elfogatóparancs volt érvényben, a belügyminisztérium tájékoztatása szerint nem volt hajlandó magát igazolni, miközben a rendőrök a gépkocsi rendszáma alapján megállapították, hogy a járművet egy kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos nyomozás miatt keresi a nantes-i bűnügyi rendőrség. A sofőr először úgy tett, mintha ki akarna szállni, de közben megpróbált elmenekülni, ezért az egyik rendőr rálőtt és halálosan megsebesítette a nyaki ütőerén.

Az ügyben a rendőrség felügyeleti szerve, az IPGN vizsgálatot indított, miután szemtanúk azt állítják: rendőri túlkapás történt, a rendőr azután lőtt a mozdulatlan járműre, hogy a sofőr azzal nekitolatott egy házfalnak.

A francia sajtó helyszíni tudósításai szerint a környéken élők megosztottak, egyrészt dühösek az éjszakánként romboló fiatalokra, másrészt pedig a rendőrökre, akik "soha nincsenek jelen, amikor kellene".

A kormányhoz hasonlóan a megölt férfi családja is arra kért mindenkit, hogy őrizze meg nyugalmát. A lelőtt férfi emlékére csütörtök este emlékmenetet szerveznek Nantes-ban.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.