113 km-es kerékpárút köti össze az Ormánság látványosságait

A turizmus lendítheti fel az ország egyik leghátrányosabb térségét.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló DDOP-2.1.1/E-13-2013-0001 azonosító számú „Kerékpáros turizmus fejlesztése Dél-Baranyában az Ős-Dráva Program” elnevezésű beruházás 2013. december 27-én vette kezdetét. A 400 millió forint összegű projekt az Ormánság hosszú távú fejlődősét szolgáló komplex projekt egyik része, mely a térség kulturális életét és idegenforgalmi jelentőségét támogatja.

{youtube|id=oEw0r_tiLrU}

A 2012-ben indult Ős-Dráva Program a terület- és vidékfejlesztés első hazai mintaprogramja, mely egyszerre irányult a természeti, társadalmi és gazdasági szférát érintő területfejlesztésre. Célja, hogy hazánk egyik leghátrányosabb térségét, az Ormánságot fejlődő pályára állítsa a felszíni vízrendszer átalakításával, a táj adottságainak megfelelő gazdaságfejlesztéssel, a pénzügyi források szervezésével, valamint a turizmus fejlesztésével. Ez utóbbi kapcsán vette kezdetét a „Kerékpáros turizmus fejlesztése Dél-Baranyában az Ős-Dráva Program” elnevezésű beruházás, ahol a Magyar Állam és az Európai Unió által nyújtott támogatás összesen 400.000.000 forint.

A térség településeit és turisztikai látványosságait összekötő 113,6 km hosszú kerékpárút-hálózat Harkány irányából indul, és Drávatamásiban ér véget. A bicikliút kiépítése mellett 12 helyszínen kerékpáros pihenő, valamint 5 helyszínen elektromos kerékpárkölcsönző-pont is létesült.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.