15 ezer gyereket vár idén a Vándortábor Program

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda idén már ötödik alkalommal szervez Vándortáborokat, partnerségben az Országos Erdészeti Egyesülettel (OEE), a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel (MAKETUSZ), a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ), valamint a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájával. Az egyhetes nyári táborok június 16-ával indulnak.

Idén már 33 útvonal – melyből 2 kombinált –, több mint 700 turnus és négy különböző típusú Vándortábor várja a felső tagozatos és a középiskolás fiatalokat, hogy felfedezzék Magyarország legszebb tájait. A Vándortábor Program célja a természetjárás és a sport, valamint az azon keresztül megvalósuló egészség- és környezettudatos életmód támogatása. A Vándortábor Program gyalogosan, vízen vagy kerékpáron, valamint az idei évtől már ezek valamilyen kombinációjával bejárható útvonalakat kínál, melyek teljesítése során a diákok megismerkedhetnek az adott térség természeti és kulturális értékeivel, illetve életre szóló közösségi élményekben lehet részük. Az elmúlt 4 év során a Vándortáborokban részt vevő táborszervezők, pedagógusok és gyermekek körében létrejött egy olyan közösség is, melynek tagjai büszkén hirdetik Vándortáboros élményeiket.

Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy a program sikerét az is jelzi, hogy az előző években a jelentkezés megnyitását követően a helyek azonnal beteltek. A Vándortáborokat az év legzöldebb hetének is nevezik, mivel a szervezők az előkészületek alatt, illetve a lebonyolítás során is nagy hangsúlyt helyeznek a környezettudatos szemléletformálásra. Idén lesznek olyan Vándortáborok, melyekben a gyermekeknek a csomagjaikat maguknak kell majd vinniük. Ez a felszerelés szükségességi sorrendjének megtanulásán keresztül hívja fel a diákok figyelmét a túlfogyasztás és a pazarlás elkerülésének, illetve az ökológiai lábnyom minimalizálásának fontosságára.

Az Erdei Vándortábor Programban a gyerekek idén már 11 útvonalon ismerhetik meg a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-hegyhát, a Zemplén, a Zselic és a Vértes, valamint egy régi igénynek eleget téve idén először a Bükk természeti, illetve kulturális értékeit. „A 11. útvonalunk egy igazi különlegesség lesz, hiszen a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel közösen egy kombinált erdei és vízi útvonalat hoztunk létre. Ezen a fiatalok az első három napban a Göcsej déli részét járhatják be, majd a tábor második felében vízre szállva a Mura magyarországi szakaszát ismerhetik meg”, mondta el Elmer Tamás, az OEE főtitkára, az erdei vándortábor projektvezetője. Az erdei Vándortáborok során a résztvevők szinte végig a szabadban tartózkodnak, azonban a nagyobb biztonság érdekében szükség esetén még az állami erdőgazdaságok turisztikai infrastruktúrája is biztosított.



A Bringásvándorok 2021-ben már 10 útvonalon járhatják be az országot. A korábbiak közül szinte változatlanul marad a Felső-Tisza-vidék, az Őrség, a Bükk – Aggteleki-hegység, a Körösök-völgye, a Gerecse – Vértes – Velencei-tó és a Cserhát – Börzsöny – Dunakanyar útvonal. Kicsit változik, és így a szállások egy része is máshol lesz a Balaton-felvidéki és a Dráva menti táborokban. Idén először indulnak bringás vándortáborok az Alpokalja – Fertő-táj és a Zemplén útvonalon.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szervezett Vízi Vándortáborba jelentkezők idén is a Szigetközben, a Felső-Tiszán, a Bodrogon, a Mosoni-Dunán, a Rábán, a Dunakanyarban, a Körösök-völgyében, a Murán, valamint a vadregényes Tisza-tó tanösvényein túrázhatnak. Ráadásul a Rába-túrán végig, az Erdei Vándortáborral kombinált Mura-túrán pedig néhány napon át raftolnak is a csoportok, vagyis az egyre népszerűbb vadvízi-tematika is bekerült a kínálatba. Mindezeken felül lesz egy másik kombinált túraútvonal is, ugyanis a Körösök vidékén kerékpárokról szállhatnak majd vízre a résztvevők. További újítás, hogy idéntől lesz klasszikus vízitúra is, ahol nem előre épített táborokba érkeznek meg esténként a gyerekek.

A tavalyi próbaév után idén már 3 útvonalon indulhatnak útnak a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájának közreműködésével megszervezett Zarándoktáborok résztvevői. A Tihany-Pannonhalma útvonal, a Szent Jakab zarándokút Camino Benedictus ágán halad idén is. A Tatáról induló és Márianosztrára érkező útvonal meredek emelkedőivel és csomagszállítás nélkül meghirdetett turnusaival az edzett, tapasztaltabb csoportok számára tartogat felejthetetlen testi és lelki élményeket. A másik új útvonal Márianosztráról indul és a Cserháton halad keresztül a Mátraverebély Szentkúti Nemzeti Kegyhelyig.

A Vándortábor Program új eleme a június 14-20. között megrendezésre kerülő Vándortáborozók Országos Viadala, amelyet egy többfordulós tavaszi selejtezősorozat előz meg. A verseny célja egy olyan figyelemfelkeltő verseny létrehozása, amely a személyiségformálódás élénk időszakában egymásért való küzdelmeken, aktív és logikai feladatokon, de leginkább életre szóló élményeken keresztül fogja meg a versenyben résztvevő és a versenyt követő diákokat. A verseny kiemelt célja továbbá az egyes tájegységek természeti és kulturális értékeinek megismertetése, az aktív kikapcsolódási lehetőségeinek bemutatása.

A táborokra jelentkezni a vandortabor.hu weboldalon keresztül lehet.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.