1913-as állapotát kapja vissza a Szamos-parti kastély

A cégénydányádi kastélyban felújítás után múzeumot üzemeltetnek majd, de a kastélypark természeti kincseinek bemutatása ökoturisztikai attrakció is lesz egyben.

A mintegy 500 millió forint értékű beruházás „A cégénydányádi kastély látogatóbarát fejlesztése” című pályázat keretében, az Európai Unió és a hazai költségvetés finanszírozásában valósul meg.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) célja, hogy „A cégénydányádi kastély látogatóbarát fejlesztése” című pályázati projekt segítségével igényes bemutatási feltételeket teremtsen a Hortobágytól távolabb eső, de egyedülálló természeti kincsekben és épített örökségben gazdag működési területén.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Cégénydányádi Kölcsey-Kende Kastély a Magyar Állam tulajdonában és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében van, felújítása az állami vagyon megőrzését és óvását szolgálja. A kastély klasszicista stílusban épült a Szamos partján, a régió kiterjedésben legnagyobb és szerkezetében legjobban megmaradt angolparkjában, 1958 óta műemlék. A HNPI kiemelt célja a műemlék kastély és a védett kastélypark megőrzése, fenntartása, múzeum formában történő üzemeltetése.

A jelen turisztikai témájú projekt keretében az épület és a park kultúrtörténeti múltját irodalmi, történelmi, természetrajzi feldolgozásban mutatják majd be az érdeklődőknek, ennek helyszíne az 1913-as állapotnak megfelelően felújított kastély lesz. Kiállításaikban emléket állítanak a kastélyt építő Kende családnak, bemutatják a vidéki nemesség és kisnemesség hétköznapi és ünnepi táplálkozását, konyhai berendezéseit, étkezési kultúráját, valamint a természetvédelem témakörrel is foglalkoznak. A kiállítások megtekintésén túl további ökoturisztikai attrakció lesz a kastélypark látogatása, a park természeti kincseinek bemutatása.

Összességében elmondható, hogy hazánkban jelenleg kevés az ilyen védett területen megvalósuló, nagyközönséget kiszolgáló, a tájra jellemző fajspektrumot felvonultató, kulturális kikapcsolódást, egyedi hangulatot és élményt kínáló attrakció.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.