2018-ban nyílik Nyíregyháza új négycsillagos szállodája

A nyíregyházi önkormányzat megbízást adott a Modern városok program keretében mintegy 4 milliárd forintért épülő négycsillagos sóstógyógyfürdői szálloda kiviteli terveinek elkészítésére - közölte a helyhatóság szóvivője.

Rendes Sándor elmondta, hogy a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely 2013-ban gyógyhellyé minősített városrészében egy több mint kilencezer négyzetméter alapterületű, 122 szobás szálloda épül, amelynek megnyitása 2018. áprilisában várható. A létesítmény vázlat-, építési engedélyes, valamint kiviteli tervei 2017. január végéig készülnek el.

A szóvivő tájékoztatása szerint a négycsillagos szállodában 204 személyes, négy részre osztható konferenciatermet, lobby- és látványbárt, valamint business-sarkot is létrehoznak. Emellett wellness- és fitneszrészleget, gyermek-élményszigetet, valamint ajándékboltot is berendeznek.

A szállodához mélygarázs épül 92 gépkocsi-beállóval, a felszínen további 77 parkolóhelyet, illetve kerékpártárolót alakítanak ki.

A nyíregyházi önkormányzat a Modern városok program keretében a kormánnyal kötött együttműködési megállapodás szerint Sóstógyógyfürdőn a szállodaépítés mellett tovább fejlesztheti a múzeumfalut és az állatparkot is a következő években. Az üdülőhely három beruházásának fejlesztési támogatási kerete meghaladja a 12 milliárd forintot.

A 120 ezer lakosú nyírségi nagyvárosban továbbá a program keretében atlétikai sportcentrum épül majd, felújíthatják a szabadtéri színpadot, illetve fejleszthetik a helyi autóbusz-közlekedést is, együttesen 9,1 milliárd forintos keretből.

Forrás: MTI


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.