26 milliárd forintból újult meg Nyíregyháza

Több mint 26 milliárd forint értékű európai uniós és hazai támogatású önkormányzati beruházás fejeződött be, illetve nyolc projekt megvalósítása még tart Nyíregyházán - közölték a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely közgyűlésének csütörtöki ülésén, ahol a most záruló uniós pénzügyi ciklus fejlesztéseinek mérlegét készítették el.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester tájékoztatójában kiemelte: 18 helyhatósági projekt pénzügyi elszámolása 23 milliárd 793,7 millió forint összeggel lezárás alatt áll. A még tartó 8 fejlesztés értéke pedig meghaladja a 2 milliárd 658 millió forintot.

Hozzátette, hogy a 120 ezer lakosú város önkormányzata 9 új pályázatot is benyújtott már, az elbírálás alatti projektek értéke együttesen több mint 1 milliárd 770 millió forint.

Az év végéig megvalósuló európai uniós támogatási projektek közül a legnagyobb értékű, több mint 13,7 milliárd forint összegű a szennyvíz-elvezetési és -tisztítási beruházás, amely Nyíregyháza külvárosi és külterületi részei mellett érintette a szomszédos Kálmánházát, Kótajt és Nyírpazonyt is.

Fejlesztették a belvárost és Sóstógyógyfürdőt is

Csaknem 2,5 milliárd forint értékű volt a belvárosi terület integrációs funkcióbővítése, 2,1 milliárd forintos pedig a 2013-ban gyógyhellyé nyilvánított Sóstógyógyfürdő komplex idegenforgalmi fejlesztése.

Megújították 1,5 milliárd forintos beruházással az Érkerti-lakónegyed középületeit és közterületeit, míg mintegy 500 millió forintos fejlesztéssel a Huszár-, 250 millióból pedig az Örökösföldi-lakónegyedet.

Kiemelkedő volt még a hulladékgazdálkodási eszközfejlesztés, amelyre több mint 2,1 milliárdot fordíthattak.

Épültek továbbá új belterületi és kerékpárutak, középületeket korszerűsítettek, fejlesztették a helyi autóbusz-közlekedést, a nyíregyházi járásban a közintézmények együttműködését, emellett a nyíregyházi önkormányzat egy 85,3 ezer eurós pályázati támogatásból segítette az ukrajnai Ungvár és Munkács ivóvíz- illetve szennyvízhálózati fejlesztési programjának elkészítését.

Folyamatban a sportcsarnok felújítása

A megvalósítás alatt lévő projektek közül a város sportcsarnokának csaknem 2,1 milliárdos felújítási programja emelkedik ki, további félmilliárd forintból tovább korszerűsítik a városi stadion létesítményét.

Az elbírálás alatti 9 projekt megvalósításával - ha a támogatásokat elnyerik - óvodákat bővítenek, további középületek energetikai fejlesztését végzik el, növelik a kerékpárút-hálózatot és modernizálják a nyíregyházi Krúdy Art Mozit.

A nyíregyházi önkormányzat mindemellett részt venne a Tisza vízgyűjtő területén található szennyvíztisztító-telepek több mint 2 millió eurós korszerűsítési programjának kidolgozásában, amely magyar, német, ukrán, román, szlovák és szerb együttműködés keretében valósulna meg az Európai Unió következő pénzügyi ciklusában.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.